RETRO RÁDIÓ

Egyre közelebb a háború, Japán is beszállt Észak-Korea ellen

F. G:
Szerző
F. G:
Létrehozva2017. 04. 23. 11:45

Két japán romboló kezdett közös hadgyakorlatot az észak-koreai partok felé tartó USS Carl Vinson amerikai repülõgép-hordozó vezette hadihajórajjal vasárnap. Az oroszok és a kínaiak is készülõdnek.

A Szamidare és az Asikaga nevű hadihajók több napon keresztül tartanak majd kommunikációs és manőverezési gyakorlatot az atommeghajtású repülőgép-hordozóval és kíséretével.


   
 Eközben feltételezések szerint Észak-Korea arra készül, hogy végrehajtsa hatodik nukleáris kísérleti robbantását. Emellett szakértők attól tartanak, hogy a koreai néphadsereg alapításának 85. évfordulója közeledtével a phenjani rezsim további kísérleti rakétakilövéseket jelenthet be.

Donald Trump korábban azt mondta, kész egyedül is cselekedni, ha amerikaiak biztonsága ezt kívánja. Kína időközben 125 ezer katonát csoportosított át az észak-koreai határhoz, és állítólag Oroszország is csapatokat vont össze a távol-keleti térségben.


  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.