RETRO RÁDIÓ

Azt hazudta a kéjenc doki a betegnek, ha lefekszik vele, meggyógyul

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 24. 12:45

A 43 éves, házas orvos kihasználta páciense hiszékenységét, szeretõjévé tette a nõt!

A Croydoni Egyetemi Kórház urológusa egy 30-as éveiben járó, szklerózis multiplexben szenvedő nőt vert át azzal, hogy a gyakori és szakszerű szex javít az állapotán.

 

Ha rendszeresen lefekszik velem, a vaginájával újra érzékelni tudja majd a dolgokat. Bízzon bennem, orvos vagyok!

- mondta a kéjsóvár Kwame Somuah-Boateng.

A naiv nő mindent elhitt az orvosnak, és fél éven át többször is lefeküdt vele. A férfi még azzal is hitegette a nőt, hogy feleségül szeretné venni, és örülne, ha a nő fiút szülne neki.

A kapcsolatnak akkor lett vége, mikor a beteg azt hitte, teherbe esett. Somuah-Boateng ugyanis erre azt mondta, a felesége valószínűleg megölné a babát - az orvos ugyanis nős volt, feleségével együtt két lányt neveltek. A szklerózisos nőben ekkor tudatosult, hogy sem szerelemről, sem orvosi kezelésről nem volt szó, mikor a férfival a kezelőkben ágyba bújt.

Az eset még 2012 nyarán történt, és Somuah-Boatenget 2015-ben felmentette a bíróság - most azonban másodfokon tárgyalják az ügyet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.