
Péniszszobor miatt repült a tanár
A diákok szerint mókás volt, a szülõk már nem örültek annyira.
Az állásába került a tanárnak a nem mindennapi feladat.
Állítólag a 12 éves diákoknak tetszett, hogy egy nagy péniszszobrot kellett csinálniuk az órán, de ezt sem az iskola vezetői, sem a szülők nem nézték jó szemmel. Sőt, be is panaszolták az alsó-ausztriai, 49 éves, képzőművészetet oktató pedagógust.
Az osztrák iskola igazgatója szerint a tanár is ott volt az osztályteremben, amikor a diákok megalkották a szobrot. Közölte azt is, hogy szerintük az eset nem vicc, és semmiképp sem ártalmatlan.
A szobrot eltávolították az osztályteremből, és megsemmisítették, a tanárnak pedig az iskola felügyelőbizottsága előtt kellett beszámolnia tettéről. A bizottság végül az azonnali felfüggesztés mellett döntött.
A The Local beszámolója szerint a pedagógus ellen már korábban is érkezett panasz oktatási módszerei miatt, valamint azért, mert illetlen szexuális megjegyzéseket szokott tenni diákjai előtt.






