RETRO RÁDIÓ

Merkel egyre nagyobb slamasztikában van

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 03. 09. 20:15

Már csak fél év van hátra a német parlamenti választásokig, és továbbra is úgy tûnik, hogy 12 év után új kancellárja lehet az országnak.

A legnagyobb példányszámban eladott német napilap, a Bild minden héten elkészítteti azt a közvélemény-kutatást, amely megmutatja, hogy miként állnak a politikai pártok a népszerűségi versenyben. 12 év után, idén év elején fordult elő először, hogy nem az Angela Merkel fémjelezte CDU/CSU pártszövetség vezeti a felméréseket. A politikai elemzők szerint ennek két oka van, az egyik, hogy sokan elfordultak Merkeltől a migránspolitikája miatt, a másik pedig, hogy „új hús” tűnt fel a belpolitikai palettán, Martin Schulz személyében.

A szakértők azonban azzal számoltak, hogy rövid időn belül lecseng majd az Európai Parlament korábbi elnöke körüli felhajtás, és Merkelék visszaveszik a vezető pozíciót. Ez a hét azonban már zsinórban a negyedik, amikor a szociáldemokraták állnak a felmérések élén. Egy most vasárnap megrendezett szavazáson a megkérdezettek 31,5 százaléka voksolna a Szociáldemokrata Pártra, míg CDU/CSU-ra mellett 30,5 százalék ikszelne.

A képzeltbeli dobogó harmadik helyét továbbra is az Alternatíva Németországért foglalja el (11%), majd őket követik a kommunisták (8,5%), a szabaddemokraták (7,5%), és a Zöldek (6,5%). A német kormány szeptember 24-re tűzte ki a szövetségi választás időpontját.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.