RETRO RÁDIÓ

Élet a romokon: Moszul elpusztíthatatlan

Élet a romokon: Moszul elpusztíthatatlan
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 03. 20. 15:35

Irak második legnagyobb városában szüntelenül szólnak a fegyverek, az Iszlám Állam ugyan egyre kisebb területen, de még mindig tartja magát.

Míg a városban folynak a harcok, Moszul közelében, a menekülttáborokban több ezer civil próbálja folytatni életét – amely lényegesen jobb, mint az utóbbi években az otthonában volt.

 

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2014 nyara óta tartja uralma alatt a várost, ami most már nagyrészt romokban hever, és még mindig több százezer rettegő civil él benne. Az októberben kezdődött ostrom óta 255 ezren menekültek el, sokan a közeli menekülttáborokban kaptak átmeneti otthont. Csak múlt héten 32 ezren hagyták el Moszult, magukkal cipelve mindent, ami menthető. A táborokban a lakosok kapnak enni, mindig van egy matrac, ahova a takarójukkal ledőlhetnek, fürödhetnek, borotválkozhatnak, van, aki a gyerekre figyel és orvosok vizsgálnak meg mindenkit.

A városban rekedt lakosokat mindennap életveszély fenyegeti: a sarokba szorított terroristák senkit sem kímélnek, és az iraki hadsereg, valamint az amerikai vezetésű koalíció is nehézfegyverekre váltott. A harcok egyre több civil áldozatot követelnek, a légicsapások elől csak a terroristák tudnak elmenekülni földalatti rejtekhelyeikre. A dzsihádisták gyakran élő pajzskánt használják a lakosokat, máskor pedig a civilek körében tesztelik a robbanóanyagokat.

 

A humanitárius szervezetek már többször is figyelmeztették az ostromlókat, hogy próbálják védeni a civil életeket, de

a Moszulért folytatott harc minden eddiginél kegyetlenebbé vált...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.