RETRO RÁDIÓ

Aggasztó információk szivárogtak ki az Iszlám Állam vezetőjéről

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 03. 09. 09:15

Szerdán este két amerikai televízió is közölt információkat a terrorszervezet vezetõjérõl.

Al-Bagdadit, a 46 éves, iraki származású terroristavezért egy ideig halottnak hitték, tavaly szeptember óta azonban - hírszerzési jelentések szerint - egyértelműen Moszulban bújt meg. Az NBC és a Fox televízió szerdán este amerikai katonai forrásra hivatkozva azt közölte: al-Bagdadi öt hónappal ezelőtt - amikor az iraki hadsereg körbezárta Moszult - menekült el a városból, s az Iszlám Állam vezetését maroknyi követőjére bízta.

Az NBC a Reuters hírügynökségre utalva jelentette, hogy a terroristavezér valószínűleg a sivatagban bujkál.   

Al-Bagdadi 2014-ben, miután a terrorszervezet elfoglalta Moszult, a város nagymecsetjében "minden muzulmán vezetőjének" és "emírnek" kiáltotta ki magát, és nem nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az Iszlám Államnak mintegy 15 ezer harcosa van Irakban és Szíriában, 2500-ra tehető a Moszul nyugati részében és Tel-Áfár városában harcolók, és még ezrek lehetnek az Eufrátesz völgyében.

Az NBC katonai forrása szerint a terrorszervezet tagjainak létszáma rohamosan csökken, és miközben a szíriai Rakkában még mindig 3-4 ezren vannak, az ostromlott Moszulból az amerikaiak támogatta iraki hadsereg egyre jobban kiszorítja őket. Az offenzíva az észak-iraki város felszabadítására öt hónappal ezelőtt indult meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.