RETRO RÁDIÓ

Négyes ikreket szült a rákos asszony

Négyes ikreket szült a rákos asszony
emta
Szerző
emta
Létrehozva2017. 02. 06. 14:15

A boldogság és a kétségbeesés kéz a kézben jár Kayla Gaytan életében: nem sokkal azután, hogy kimondta a boldogító igent tavaly a párjának, megállapították, hogy a rák egy agresszív fajtájában, Hodgkin-limfómában szenved.

Az amerikai nő teljesen összetört, főként, mivel az orvos azt is közölte vele: nem lehet gyermeke. Elképzelhető, mekkora döbbenet lett rajta úrrá, amikor egy hónap múlva kiderült: állapotos, és nem sokkal később az is: ráadásul négyes ikreket vár! Ettől fogva már a magzatok érdekeit kellett néznie. A babák hét hónapra születtek, így azonnal inkubátorba kerültek.

A család nehéz helyzetbe került. Úgy gondolták, ha legalább négyezer dollárhoz (átszámítva kb. 1,1 millió forint) jutnának, meg tudnák venni a legszükségesebb dolgokat. Eldöntötték, hogy segítséget kérnek, már csak a babák miatt is.

17 ezren adományoztak a családnak

Megkerestek egy segélyvonalat, és feltárták helyzetüket. Ám alábecsülték az emberek segítőkészségét. Mindenkit meglepett, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor felkerült kérésük a segélyszervezet oldalára, tíz percen belül 200 ezer dollár gyűlt össze. Most 1,1 millió dollárnál tartanak (315 millió forint), amit több mint 17 ezer felajánló adott össze.

-  Megerősít a hitemben, hogy tudom: számíthatok az emberek segítségére annak ellenére, hogy nem ismernek bennünket személyesen. Ez erőt ad a betegséggel való küzdelemhez is.

A babák hamarosan kikerülhetnek az inkubátorból

A négy babát egyelőre inkubátorban tartják, állapotuk kielégítő, így hamarosan átkerülhetnek a bölcsőbe. Charls és Victoria az erősebb, de szépen fejlődik Michael és Lillian is. Otthon pedig minden készen áll a fogadásukra, hála az emberek összefogásának.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.