RETRO RÁDIÓ

Egymást lőtték le a rendőrök

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 12. 04. 14:32

Tévedésbõl egymást kezdték el lelõni a rendõrök, öten életüket vesztették.

Öt rendőr életét vesztette vasárnapra virradóan egy Kijev környéki faluban, amikor két rendőrcsapat tévedésből egymásra nyitott tüzet.

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon számolt be a tragikus eset részleteiről. Szavai szerint a rendőrség egy speciális egysége nyomozást folytatott egy bűnbanda ellen, akik Kijevben és a főváros környékén törtek be otthonokba. Azt az értesülést kapták, hogy a Kijev megyei Knyazsicsi településen készülnek kifosztani egy lakóházat.

A rendőrcsapat felderítői egy épülő házban rejtőztek el, hogy onnan figyeljék a betörést, és tettek érhessék a bandát. A szomszédos háznak viszont megszólalt a riasztója, amire kiérkeztek a rendőrség őrzővédelmi szolgálatának emberei. Utóbbiak a felderítő rendőröket vélték betörőknek, és őrizetbe vették őket. A bűnbanda elfogására készülő egység távolabbi tagjai viszont azt gondolták, hogy a bűnözők fogták el a társaikat, és megindították az elfogó műveletet. Ekkor tűzharc bontakozott ki a két rendőrcsapat között, aminek következtében öten, ketten az őrzővédők, hárman pedig a betörőkre vadászó rendőrök közül életüket vesztették.

A betörőknek a rendőrök közötti lövöldözés közben sikerült "kereket oldaniuk", de menekülés közben a hatóságok elfogták őket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.