
Egykori barátai nem bírták elviselni, hogy "hitetlen", azaz keresztény lett belõle.
Az ötvenéves, hatgyerekes Nissan Hussain már vagy húsz éve él családjával együtt Angliában, és néhány évvel ezelőtt úgy döntött, áttér az iszlám vallásról és megkeresztelkedik.
Egy ideig ezzel semmi gond nem volt, ám a menekülthullámmal a férfinak egyre több régi barátja, ismerőse érkezett Angliába. Nissan szeretettel fogadta őket, segített nekik tapasztalatával, tanácsaival.
Amikor azonban kiderült, hogy ő már keresztény, a saját egykori barátai támadták meg, amint éppen hazafelé tartott a munkából. Eltörték a kezét, majd a lábát, végül pedig a térdét, mert elhagyta az “igaz hitet”.
Azóta Nissan családját is folyamatosan fenyegetik, ezért rendőri kísérettel elköltöztek egy másik városba, ahol majd új életet szeretnének kezdeni. A családapa egyelőre nem tud velük tartani, mert még mindig kórházban van.
Forrás és kép: Express.co.uk







