
Nem tudni, hogy hol lehet a páros. Csak egy fura bejegyzés árulkodik arról, hogy talán életben lehetnek.
Augusztusban tűnt el dél-karolinai otthonából Charlie Carver és Kala Brown, azóta semmi hírt nem adtak magukról, leszámítva egy gyanús Facebook-posztot.
![]()
A bejegyzés a férfi oldalán tűnt föl, aki nem volt különösebben aktív a közösségi oldalon, ráadásul a szöveg stílusa sem jellemző rá. A barátok és a család ezután még jobban aggódni kezdtek. A posztban egyébként az állt, hogy mindketten jól vannak, és Charles a profilképét is lecserélte. Kala azonban rendszeresen facebookozott, így furcsa, hogy hónapok óta hallgat. Telefonjuk ki van kapcsolva, azonban a hangpostáik bejelentkeznek.
![]()
A 32 éves férfi és a 30 éves nő szülei elmondták, hogy jó viszonyban voltak velük, rendszeresen beszélgettek, tartották a kapcsolatot, tudtak egymásról. A legfurcsább mégis az az egészben, hogy Kala kiskutyáját is hátrahagyta.
Az a kutya a kisbabája. Sosem hagyta volna így ott
- mondta az édesanyja a People magazin szerint.
A lakás ajtaját ráadásul tárva-nyitva találták. A fiatal párt keresi a rendőrség, egyelőre eredmény nélkül.







