
Angelina Jolie politikai karriert akar, erre ment rá a házassága
A szupersztár színésznõ a fejébe vette, hogy mindenáron az ENSZ egyik vezetõ politikusa lesz. Pitt azonban nem kért ebbõl, kenyértörés lett a vége.
A színésznő valóságos megszállottja lett politikusi álmainak, Brad ugyan tisztelte Angelina humanitárius munkásságát, de igencsak zavarta, hogy háború sújtotta övezetekbe vitte magával a gyerekeket. A híradások szerint komoly veszekedés tört ki közöttük alig két héttel ezelőtt, amikor egy jordániai menekülttáborban Jolie azt nyilatkozta, hogy egész családjával Szíriába szeretne menni, újjáépíteni az országot...
![]()
A TMZ közlése szerint, ha nem is ez volt a szakítás egyetlen oka, de hatalmas szerepet játszott abban, hogy a hollywoodi álom véget érjen. A lap úgy tudja, Jolie két tanácsadót is felfogadott a válása előtti hetekben, hogy megtervezzék a válás kommunikációját, hogy minél kevésbé sérüljön az imázsa.
Megszólalt az ügyben Ian Halperin író is, aki több celeb mellett a házaspárról is írt könyvet.
Szerinte Jolie nyitott házasságot akart, és azt, hogy Nagy-Britanniába költözhessen gyermekeikkel, de a színész nélkül - politikai ambícióit kergetve. Pitt persze erről hallani sem akart...
Mióta a színésznő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja lett, szoros barátságot ápol William Hague volt brit külügyminiszterrel, egykori vezető konzervatív politikussal, aki visszavonulása óta idejét Jolie szívének és ügyeknek szenteli.
Ez sem volt ínyére Pittnek...






