Létrehozva: 2021.01.23.

Sokkot kapott családanya, amikor rájött, miért mozognak maguktól a tárgyak otthonában

Hetek óta megmagyarázhatatlan dolgok történnek a családi házban.

Szerző Ripost

A háromgyermekes Monica Green egy ideje furcsa dolgokra lett figyelmes. Meghitt családi fészkükben egy ideje többször is maguktól változtattak helyet a tárgyak, az ajtó olyankor is nyitva volt, amikor biztos volt benne, hogy bezárták, ráadásul a légkondicionáló és a tévé is magától kapcsolt be.

Hétfőn végül olyasvalami történt, ami után biztos volt benne: ez nem a véletlen műve.

Az ausztrál nő épp az orvostól tartott hazafelé gyerekeivel, majd mikor ismét nyitott ajtóra értek haza, gyanakodni kezdett. A korábbi, megmagyarázhatatlan történések után most egy adag, félig megevett csirkefalatkát talált a konyhapulton. Green azonnal értesítette a rendőrséget a betörésről, ám ami ezután jött, arra legrosszabb rémálmaiban sem gondolt. Mint kiderült, egy vadidegen már hetek óta a padlásukon él.

„Olyan volt, mintha egy rossz horrorfilmben lennék. Meg kellene védenem mindentől a gyerekeimet, de most úgy érzem, elbuktam” – nyilatkozta a családanya, aki szerint korábban ellophatták tőle lakáskulcsait, így juthatott be otthonukba a rejtélyes idegen.

A nő érthető módon teljesen összeomlott a hírtől.

„Mit keresett ez az idegen a házunkban? Mi volt a szándéka? Vajon ártani akart nekünk? A gyerekeimet akarta? Meg akart ölni minket?” – tette fel kétségbeesett kérdéseit Green, aki elmondta: a sokkoló felismerés után azonnal zárakat cserélt otthonukban.

A rejtélyes betörő kilétére azóta sem derült fény, mert mint kiderült, az ismeretlen kiiktatta a családi ház biztonsági rendszerét. A rendőrség jelenleg is nyomoz az ügyben – írta a Bors.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat