Létrehozva: 2021.10.20.

Haláli diéta: Elhunyt férje hamvait eszegeti a 26 éves özvegy

Casie-nek már 19 kilótól sikerült megszabadulnia a tragikus esemény óta.

Minden idők legmorbidabb diétájával vette fel a kilók elleni harcot a 26 éves Casie, az a Tennessee államban élő özvegy, aki 2011-ben vesztette el imádott férjét, Seant, mindössze 2,5 évvel azután, hogy megismerte.

Fotó: TLC

Casie-t óriási traumaként érte a szerelme halála, egyszerűen képtelen volt feldolgozni a veszteséget. Először „csak” azt csinálta, hogy egy urnában mindenhová magával vitte Sean hamvait, még moziba is, főzéskor pedig mindig a férj kedvenc ételeit főzte, még akkor is, ha egy falatot sem evett belőlük.

Később még messzebb merészkedett! Olyannyira beleőrült Sean hiányába, hogy időről-időre beleevett a hamvakba.

„Az egész úgy kezdődött, hogy a hamvakat áthelyeztem egy másik urnába. Persze egy része kiszóródott. Én nem akartam összeseperni, hisz mégiscsak a férjemről van szó, ezért lenyaltam az ujjamról. És most itt vagyunk, két hónappal később, és folyamatosan ezt csinálom. Megeszem a férjem” – hangzott Casie döbbenetes vallomása, amit a The Sun írt meg.

Az özvegy szerint a hamvak szinte ehetetlenek: a záptojás, a homok és a papír ízének egyvelegére hasonlítanak, mégis, a nőt elönti egyfajta boldogsághullám, amikor nekilát „nassolni”.

Bár utána kínzó bűntudata lesz, legalább fogyott: közel húsz kilótól szabadult meg a bizarr hamvdiétánál.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó