RETRO RÁDIÓ

"20 éven át minden este lefeküdtem egy szellemmel – de most kidobtam"

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 10. 03. 21:00

Húsz éven át minden este hancúrozott egy szellemmel a kolumbiai nő.

Egy nő azt állította, hogy több mint 20 éven keresztül éjszakánként hancúrozott egy „vízköpőarcú” szellemmel. A kolumbiai Paola Flórez elmondta, hogy kapcsolata a szellemmel fiatal korában kezdődött – és hogy a szellem minden este meglátogatta, amíg aludt. Az állításokat a Sin Carreta című tévéműsorban tette közzé, amelyet az állami tulajdonú Canal 1 csatorna sugároz. 

szellem kísértet
Fotó: Pexels (Képünk illusztráció)

Paula azt is állította, hogy mindig ő kezdeményezte, és végül beleszeretett a karizmatikus kísértetbe, akivel 20 éves szenvedélyes viszonya lett. Azt mondta a nézőknek: „Egy nap feküdtem, amikor éreztem, hogy egy kéz a lábamról a mellkasomra mozdul. Furcsa volt, megijedtem. Attól a naptól kezdve mindig meglátogatott, hogy szexeljen velem."

20 évig idillinek tartotta a viszonyukat, mígnem egyszer meglátta szeretője arcát. „Nagyon nagy ember volt. De azon a napon, amikor megpillantottam, agyarai voltak és vízköpő arca." Ekkor döntött úgy, hogy kidobja a szellem partnerét, mert megijedt tőle és már nem akart szexelni egy szörnnyel.

Martiza Montealegre pszichológus azt mondta: „Paula esete egyáltalán nem gyakori. Valójában a démoni esetek rendkívül elszigeteltek." Jairo Urbex parapszichológus azonban úgy véli, hogy beszámolója hiteles, hozzátéve, hogy valószínűleg kapcsolatban állt egy „inkubusszal”. Ezek olyan entitások, amelyek az emberek energiáiból táplálkoznak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.