RETRO RÁDIÓ

Már az Eb-döntő a tét, üzent a lányoknak a magyar legenda a sorsdöntő csata előtt

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2024. 12. 13. 09:00

A magyar válogatott és az olimpiai bajnok, címvédő Norvégia pénteken 17.45-től az elődöntőben találkozik Bécsben a női kézilabda Európa-bajnokságon. Pádár Ildikó szerint a védekezés kulcskérdés lesz a sikerhez.

A norvégok elleni pénteki meccs kapcsán a 202-szeres korábbi válogatott kézilabdázó, Pádár Ildikó a Magyar Nemzetnek elmondta, sokat javult a magyar csapat.

Pádár Ildikó
Pádár Ildikó nehéz csatára számít a norvégok ellen Fotó: Dömötör Csaba

Sajnos hosszú ideje nem szerepelt ilyen jól a csapatunk, mint most, de úgy érzem, hogy ez a gárda a tavalyi évhez képest, illetve amióta Golovin Vlagyimir dolgozik velük, kezd szépen lassan összeállni. Az előző évhez képest azt látom például, hogy mentálisan rengeteget fejlődött az együttes

 - fogalmazott a Ferencváros utánpótlásedzője, aki játékosként Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes

Pádár Ildikó szerint pontosan kell ütközni

Pádár úgy véli, Norvégia ellen nem egyszerű a feladat, a védekezés kulcskérdés lesz a fináléba jutásért zajló találkozón.

"A norvégok fizikálisan nagyon jók, gyorsan játsszák a kézilabdát, sokat futnak. Figyelni kell, hogy keveset hibázzunk támadásban, mert arra ők egyből reagálnak, és indulnak akár közvetett vagy közvetlen indításokkal. Fontos lesz majd a visszarendeződés. Ismerjük a norvégok játékát, tudjuk, a skandináv kézilabda hogyan működik, biztos vagyok benne, hogy a szövetségi kapitány felkészíti a csapatot, de a lányok is látták Norvégia mérkőzéseit, és már többször pályára is léptek skandináv ellenfelek ellen. Az meghatározó lesz, hogy a védekezésünkben ne legyenek rések, és ha kimegyünk egy lövőre ütközni, akkor az pontos legyen. Nagyon szurkolok a lányoknak!" - fogalmazott Pádár.

A Magyarország-Norvégia elődöntőt pénteken 17.45-től (tv: M4 Sport) játsszák. 

Hirdetés: Kézilabda lázban ég az ország. A magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnokságon bizonyíthat, ráadásul a részben hazai rendezésű kontinensbajnokságon. És ez általában jól szokott elsülni, így nem csoda, hogy a lányok sikeréhesen vágtak neki a tornának. 2020 januárjában derült ki, hogy Ausztriával és Svájccal együtt Magyarország adhat otthont az Eb-nek. Ez a 16. női Európa-bajnokság, de az első, amelyen 24 csapat vesz részt. Izgalmas meccsek egész sora vár ránk, amelyekre érdemes fogadni is. Részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.