RETRO RÁDIÓ

Szoboszlai a haverjai ellen tér vissza Bajnokok Ligájába

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 09. 17. 08:00
Frissítve2024. 09. 17. 09:07

Egy év kihagyás után visszatért a Bajnokok Ligájába a Liverpool, ahol rögtön Olaszországba utazik a hétszeres BL-győztes AC Milanhoz. Szoboszlai Dominik ezzel újra a legnagyobb nemzetközi kupasorozatban mutathatja meg, hogy mit tud, ráadásul a haverjai ellen bizonyíthat.

A Liverpool még a 2023-as idényben az ötödik helyen végzett az angol labdarúgó-bajnokságban, így a tavalyi szezonban csupán az Európa-ligában indult, ahol a negyeddöntőig jutott. Most azonban visszatért a legnívósabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája mezőnyébe, ahol kedd este (21:00) rögtön rangadó vár rá. Az ellenfél a 19-szeres olasz bajnok AC Milan lesz. Szoboszlai Dominik szintén egy év kihagyás után tér vissza a BL-be.

Szoboszlai Dominik, Mohamed Szalah
Szoboszlai Dominik csapattársa, Mohamed Szalah három éve remekelt a Milan ellen Fotó: AFP

A két együttes három évvel ezelőtt már találkozott egymással a csoportkörben, fordulatokból pedig egyik összecsapáson sem volt hiány. Az Anfield Roadon izgalmas meccsen a Liverpool 3-2-re győzött, majd a San Siróban is az angol együttes örülhetett, 2-1-re nyert.

Mindkét klub a nyáron edzőváltáson esett át. A Liverpool ugyan a múlt hétvégén kikapott a Nottingham Foresttől, ám a többi mérkőzését megnyerte Arne Slottal, akinek az elképzelései eddig összességében működnek. Ez már kevésbé mondható el Paulo Fonsecáról, aki támadófocit ígért a nagyvilágnak, a letámadásra épülő taktikáját azonban eddig a Torino, a Parma és a Lazio is hatástalanította. A Milan egyedül az újonc Veneziát győzte le az olasz bajnokságban idén.

Szoboszlai Dominik a haverjai ellen bizonyíthat

Miután posztriválisa, Harvey Elliott hosszú hetekre kidőlt, Szoboszlai vélhetően az első perctől kedve a pályán lehet a San Siróban. A Milan ellen még soha nem játszott, ellenben több játékosukkal is jó viszonyt alakított ki. Noah Okafor még 2020 és 2021 között volt a csapattársa a Salzburgnál. Az összhang hamar kialakult, szűk négy évvel ezelőtt újraalkották azt a formátumú videót, amit Szoboszlai anno még Erling Haalanddal csinált. Okafor és Szoboszlai esetében megsüvegelendő, hogy a megszerezhető 15 pontból 14-et gyűjtöttek.

Ezen felül Rafael Leaóval is farkasszemet nézhet a pályán. A portugál klasszis ugyan nem volt a csapattársa, de a közösségi médián keresztül összehaverkodtak. Szoboszlai még a 2023-as, Bulgária elleni mérkőzéséről rakott ki egy összefoglalót, amire Leao kommentben válaszolt és megpróbálta meggyőzni a magyar középpályást, hogy igazoljon a Milanhoz. Nem sokkal később Szoboszlai is megjelent Leao egy posztjánál, ő pedig a Leipzigbe (akkor még ott játszott) invitálta a szélsőt.

Szoboszlai eddig 23 BL-mérkőzésen játszott, ezeken hat gólt és három gólpasszt szerzett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.