Létrehozva: 2023.05.02.
Módosítva: 2023.05.02.

Hanga Ádám: Bízom benne, hogy gondoskodnak a biztonságunkról

A csütörtöki Real Madrid és Partizan találkozó tömegverekedésbe fulladt.

Szerző B.P.

Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója szerint csapata képes megfordítani a 0-2-re álló Euroliga-negyeddöntőt a Partizan ellen. A párharc első két mérkőzését a szerb együttes nyerte a spanyol fővárosban, utóbbi találkozó csütörtökön tömegverekedésbe fulladt. Több mint húsz játékost kiállítottak, így mivel a két gárdában nem maradt elegendő kosaras, a meccset nem tudták folytatni, s a végeredmény 95-80 lett a Partizan javára. Mindkét csapat 50 ezer eurós pénzbüntetést kapott, a Realtól a „főkolompos” Guershon Yabuselének öt, Garbiel Decknek egy meccset kell kihagynia, míg a szerbektől Kevin Punter két, Mathias Lessort pedig egy találkozón nem léphet pályára.

HANGA Ádám
Fotó: David Aguilar

Hanga Ádám kiemelte, nehéz mérkőzés vár rájuk Belgrádban május 20-án, kedden este 20.30 órától, de sok feszült hangulatú meccsen szerepelt már.

Most mindkét csapatnak a kosárlabdára kell koncentrálnia, bízom benne, hogy gondoskodnak a biztonságunkról

– nyilatkozta az As című spanyol sportnapilapnak. „Ez lesz a szezon legfontosabb mérkőzése, és meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk 0-2-ről fordítani, annál is inkább, mert egy újabb vereség már a véget jelentené a számunkra. Fegyelmezetten és keményen kell védekeznünk, mert akkor a támadásban sem lesz gond, utóbbival általában nem is volt eddig. Az a célunk, hogy kikényszerítsük az ötödik meccset, amelyre ismét Madridban kerülne sor.”
A 34 éves légiós kiemelte, nagyon szeret telt házas arénákban szerepelni, különösen azután, hogy a koronavírus-járvány alatt üres csarnokokban játszott.
„Az eltiltások most mindkét csapatot érintik, fontos játékosok fognak hiányozni, ezért nekünk és a szerbeknek is máshogy kell játszani. Egy csapat azonban nem csak egy-két játékosból áll. Mindkét oldalon vannak olyanok, akik most előreléphetnek” – tette hozzá Hanga Ádám.
Ha a tavaly döntős Real Madridnak sikerül a szépítés, akkor a negyedik összecsapásra csütörtökön kerül sor ugyancsak Belgrádban, ha pedig 2-2-re áll a párharc, akkor az utolsó felvonásnak Madrid ad otthont egy hét múlva.

 

Szerző B.P.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt