"Ha egészséges gyermeked születik, akkor látod az életútját. Mi nem" - Nóráék kislánya halmozottan sérült, a napokban lett 22 éves

Nóra és Ferenc kislányuk mellett fontos tanulságokra ébredtek rá. Például arra, hogy egy sérült gyermek szülőjeként a felelősség nem csupán gyermekük ellátásáig és fejlesztéséig terjed ki, hanem a társadalom tanításáig. Amit adnak, azt kapják ők is vissza. Ezt a gondolatot ültették át az alapítványukba és e mentén élik mindennapjaikat is. Példaértékű, ahogy ezt teszik.

Nóra és Ferenc évekkel ezelőtt azért hozta létre az Egy a világunk Alapítványt, hogy hidat építsenek az egészséges és a sérült gyermekek, illetve felnőttek közé. Megalakulásuk óta olyan formabontó programokat dolgoztak ki, mint például a nyári tábor, ahol fogyatékkal élő és egészséges fiatalok töltik együtt az idejüket, betekintést nyerve ezáltal egymás mindennapjaiba. Ki is tudhatná jobban, hogy mennyire fontos mindez, mint Nóráék, akik maguk is egy sérült — vagy ahogy ők mondják: kacifántos — fiatal lányt nevelnek.

Nóra és Ferenc nem tudhatta, hogy sérült gyermekük lesz: — Nóra és Ferenc a várandósság alatt még nem tudta, hogy sérült gyermekük fog születni. Zsófi 22 éve hatalmas tanító számukra
Forrás: Beküldött fotó

Sokáig nem lehetett tudni, hogy Zsófi mennyire érintett

Zsófi 2004-ben egy szép májusi napon jött a világra, a Tremmel család első gyermekeként. A várandósság alatt minden rendben volt, a kicsi a 39. héten született jó nagy babaként. A szülés közben azonban komplikációk jelentkeztek, aminek következtében Zsófinál oxigénhiányos állapot lépett fel. Mindebből Nóra annyit érzékelt, hogy hiába bújt ki kislánya, nem sírt fel... A kicsit mentővel azonnal tovább szállították egy gyermekklinikára, PIC osztályra került, majd kezdetét vette a teljes bizonytalanság és a végeláthatatlan munka.

Lényegében már pár naposan egy konkrét feladatsorral, napi hat tornával indult az életünk. Csecsemőkorban már dolgoztunk és azóta is az egész életünket végigkíséri a munka

— mondta lapunknak az édesanya.

A szülők ekkor még mindig nem tudták, hogy milyen jövő áll kislányuk előtt, Zsófi viszont aktív kislány volt, figyelte a külvilágot, ezért abban reménykedtek, hogy az értelme ép maradt.

Ha egy egészséges gyereked születik, akkor látod az életútját. Tudod, hogy háromévesen oviba fog menni, hogy hatévesen kezdi majd az iskolát, nyolcadik után pedig jön a gimnázium, vagyis van egy kijelölt életútja. Nálunk ilyen nincs. Emlékszem, én kezdetben még például azt sem tudtam, hogy közgyógy ellátásra pelenkát lehet igényelni

— emlékezett vissza Nóra.

Nóra sokáig haragudott az életre és kereste a válaszokat, majd ez az egész átfordult elfogadásba
Forrás: Beküldött fotó

Egy idősebb konduktor szembesítette őket a valósággal

Nóra kezdetben sokáig reménykedett. Azzal nyugtatta magát, hogy az oviig Zsófi utoléri kortársait. A fordulópontot végül az hozta el, amikor a Pető Intézet egy idősebb konduktora a család elé állt és elmondta, ő mit lát.

Ő már rengeteg gyerkőcöt látott, óriási a tapasztalata. Elmondta, hogy itt azért súlyos dologról beszélünk: nem lesz az, hogy Zsófi utoléri a többieket. Az elején azért ez nagyon szíven ütött, de utólag már azt mondom, örülök, hogy valaki tisztán, világosan elmondta, hogy mi előtt állunk

— hangsúlyozta Zsófi édesanyja.

Zsófi ma már 22 éves, még iskolába jár, 23 éves koráig ugyanis maradhat abban fejlesztő intézményben, aminek létrehozásakor ő is egyike volt az első évfolyamosoknak. Nóráék sok mindent tapasztaltak ez alatt a 22 év alatt, köztük azt, hogy a sérült embereknek is szüksége van a társaságra. És valahol itt született meg az alapítvány gondolata is.

Az Egy a világunk Alapítvány közös futásokat is szokott szervezni. Itt épp Bécsben jártak
Forrás: Facebook

"Ha ez így működik egyénileg, akkor miért ne csináljuk közösségben?" - az alapítvány által különleges programokat szerveznek a sérült gyermekeknek

Nóra úgy érezte, eljött az a pont, amikor megcsömörlött, amiért csak sorstársakkal sodorja össze őket az élet. Szeretett volna egészséges gyermekekről is hallani: hogy ők miként fejlődnek, hogy ők milyen utat járnak be.

Kezdetben a szomszéd településre jártak át gyerekmisére, ahol nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük az atyával. Idővel Nóra úgy érezte, kislányának jót tenne, ha becsatlakozhatna a hittanosokhoz is.

Az egy nagyon szép időszak volt. Zsófi elsőáldozó is volt, nagyon szerette a többi kisgyereket, a közösséget. Nekem a mai napig az atya az egyik fő támaszom

— hangsúlyozta az édesanya.

Nóráék aztán Zsófival a nyári táborba is ellátogattak. Három év telt el. Az első évben rájuk csodálkoztak, a második évben már jöttek a kérdések, hogy mit miért úgy csinál Zsófi. A harmadik évben már nem néztek, nem kérdeztek. "Addigra már teljesen oda tartoztunk" — fűzte hozzá Nóra.

A tapasztaltak alapján felvetődött bennem a kérdés: ha ez így működik egyénileg, akkor miért ne csináljuk közösségben? Miért nem kezdjük el lebontani a falakat? Miért kellene nekünk külön csinálni mindent?

— tette fel kérdéseit.