Ilyen volt az élet egykor a fővárosi aluljárók mélyén – Galéria

Budapesten egészen az 1960-as évekig fel sem merült komolyabban, hogy a gyalogosokat aluljárókon keresztül vezessék át a városon. A háború utáni években azonban rohamosan nőtt az autóforgalom, és a várostervezők egyre inkább úgy gondolták: a felszín az autóké, az embereknek pedig le kell menniük a föld alá.

A korszak modernista városépítési elképzeléseinek egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a gyalogosokat eltüntessék a nagy közterekről. Árkádsorok, széles utak és aluljárók épültek szinte minden fontosabb csomópontban, miközben sorra szüntették meg a villamosvonalakat, hogy helyükre újabb forgalmi sávok kerülhessenek. Ezzel megszületett Budapest második városa: a föld alatti világ.

Az első igazi budapesti gyalogos aluljárót 1963. november 30-án adták át az Astoriánál. Az építkezés mindössze 11 hónapig tartott, ami akkoriban elképesztően gyorsnak számított. A fővárosiak egyszerűen csak Astoriának nevezték a csomópontot, noha hivatalosan maga az elnevezés nem létezett, csupán a sarkon álló legendás szállodáról ragadt rá az elnevezés a térre és az aluljáróra is.

A korszak mérnökei már akkor számoltak a készülő kelet–nyugati metróval, így az aluljárót úgy tervezték meg, hogy később könnyedén kapcsolódhasson a 2-es metróhoz. A négyszög alakú, 600 négyzetméteres föld alatti térből eredetileg tizenkét feljáró vezetett a felszínre. Kettő később megszűnt, amikor felszámolták a Rákóczi úti villamost. 1970-ben aztán megérkezett a 2-es metró is, és az Astoria végleg Budapest egyik legfontosabb föld alatti közlekedési csomópontjává vált.

A hetvenes és nyolcvanas évekre az aluljárók már messze nem csak közlekedési funkciót töltöttek be. Önálló élet alakult ki bennük. A Blaha Lujza tér, a Nyugati tér – akkori nevén Marx tér –, vagy az Örs vezér tere valóságos föld alatti találkozóhellyé változott. Fiatalok beszéltek meg itt randikat, innen indultak bulizni, vagy egyszerűen csak órákat töltöttek az örökös nyüzsgésben. Az aluljárókban állandó szereplővé váltak a virágárusok és a kofák, akik hajnalban még a nagybani piacokon vásároltak, délutánra pedig már rózsát, tulipánt vagy zöldséget árultak a rohanó tömegnek.

Egymás után nyíltak a legendás kis bódék is az aluljárókban:

• kazetták és műanyag játékok
• olcsó ruhák
• hot-dogosok
• lángososok
• hírlapárusok

Az aluljárók hangulatához ugyanúgy hozzátartoztak az utcazenészek is. A visszhangos falak miatt különösen jól szólt a harmonika vagy a gitár, így sokan próbáltak szerencsét a hömpölygő tömeg előtt.

A régi aluljárói életet bemutató galériánk ide kattintva tekinthető meg:

Az elmúlt években számos budapesti aluljáró átalakult. Több helyen újra felszíni zebrák jelentek meg, így a gyalogosok részben visszakapták a várost. Sok aluljáróban megszűntek az üzletek, a kofák sem árulnak már a föld alatt, zenészt is csak ritkán látni már lent, és ma már az emberek többsége hosszas időzés helyett csak gyorsan át akar haladni az aluljárón.