RETRO RÁDIÓ

Az Otthon Start nem túlárazza, hanem beárazza az ingatlanpiacot

Létrehozva2025. 10. 03. 13:56

Dübörög az az ingatlanpiac, amióta egy hónappal ezelőtt elindult a fix 3 százalékos lakáshitel. Az Otthon Start miatt ezrek rohamozták meg a bankokat, Palóc André szerint pedig fontos kiemelni a program gazdaságfelhajtó hatását is. Pedig a Tisza-adó ezt is elvenné, csakúgy mint az anyák SZJA mentességét, vagy a rezsitámogatást. Az októbertől kitölthető Nemzeti Konzultációban ezekről a kérdésekről lesz szó.

Már egy hónap eltelt, amióta kezdetét vette az Otthon Start program, azóta pedig óriási érdeklődés övezi, de nem csak a lakosság részéről, a bankok is versengenek az ügyfelekért. Van olyan bank, ami kevesebb, mint 3%-os kamatot kínál, mások más módokon próbálják meg még kecsegtetőbbé tenni az ajánlatot. Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője összegezte az első egy hónapot. 

Palóc André szerint dübörög az Otthon Start program, rengetegen szeretnék igénybe venni.
Palóc André szerint Tisza-adó elvenné a magyar családoktól mindazt, amit a kormány adott. Sőt, még többet is. Az Otthon Start programot is kritizálják.
Fotó:Gémes Sándor / Délmagyarország 

Palóc André szerint az Otthon Start program nem csak az első héten volt óriási siker, hanem azóta is rengeteg embert érdekel, konkrétan ezrével rohamozták meg a bankokat azok, akik a kedvező hitelkonstrukció miatt új otthon vásárlásán törik a fejüket. Ráadásul nem csak a családok járnak jól a kedvezményes hitellel, hanem Otthon Startnak van egy gazdaságfelhajtó hatása is. 

Ha valaki vesz egy új otthont, akkor mi az első, amit vásárol még mellé? Hűtő, mosógép, mikró, sütő - hasonlókat szoktak ilyenkor venni az emberek. Amikor felpörög a lakásokkal való kereskedés, akkor más ágazatok is felpörögnek, hiszen életszerű, hogy nem csak lakást vesz valaki, hanem megvásárol hozzá minden mást is, ami egy lakásba kell

mondta a szóvivő a TV2 Mokka kedd reggeli adásában. 

 

Az Otthon Start beárazza az ingatlanpiacot, nem pedig megdobja azt 

Palóc André arra a gyakran tapasztalt felvetésre is reagált, miszerint az Otthon Start program megdobja az ingatlanpiaci árakat. Elmondta, hogy két nagyon fontos szempontot is bevezettek azért, hogy ettől megkíméljék a vásárlókat: 

  • egyrészt a maximum másfél millió forint/négyzetméter ár garantálja, hogy ne szálljanak az egekbe a lakásárak, 
  • másrészt a maximalizálták az ingatlanok árát is, amire a hitel felvehető: a lakások legfeljebb 100 millió forintba, a házak pedig legfeljebb 150 millió forintba kerülhetnek

A szóvivő szerint az eladók innentől kezdve ehhez alkalmazkodnak, tudják jól, hogy a legtöbben ezen árkategória mentén fognak ingatlant keresni. 

Az ettől rendkívül eltérő [eladók] amúgy sem fognak tudni majd megélni, mert mindenki nagyjából ennyi pénzzel érkezik a piacra, tehát ez nagyjából be is árazta a piacot. Ráadásul mindkét irányból korrigáltak erre az árak. Tehát aki elmondta, hogy a 48 milliós lakásból 50 milliós lett, az nem tette hozzá, hogy a 65 milliós lakás is lejjebb jött 

— hangsúlyozta a gazdasági szakértő. 

Októberben érkezik a Nemzeti Konzultáció 

Nemrég nyilvánosságra hozták a Nemzeti Konzultáció kérdéseit, októbertől pedig el is indul a kézbesítésük. A konzultáció kérdései arra irányulnak, mennyire értenek egyet a magyar emberek a Tisza Párt adózási programjával. A Tisza ugyanis amellett, hogy eltörölné a családi adókedvezményeket - mondván, hogy túl költséges, eltörölné a rezsicsökkentést, de a fiataloknak és az édesanyáknak járó SZJA mentességet is. Sőt, az egykulcsos adó helyett a Tisza többkulcsos adózást vezetne be, ami azt jelenti, hogy hiába lennének béremelések, a nettó bérünk lényegében nem lenne több. 

Az egykulcsos adó arról szól, hogy mindenki a fizetésének ugyanakkora részét fizeti be SZJA-ban, kivéve természetes a három- vagy többgyermekes édesanyákat, akik októbertől ezt már nem teszik meg. A többkulcsos adó tulajdonképpen adóemelést jelent mindenkinek. 400 ezer forint felett mindenki lényegében rosszul járna. Egy átlag fizetést, ha megnézünk, akkor ez nagyjából évente 240 ezer forint mínuszt jelent. Egy középiskolai tanár esetében már több, ott már 350 ezer forintról beszélünk, az orvosok esetében pedig a bérük 33 százaléka, vagyis a mostani duplája lenne az adó

— magyarázta a többkulcsos adórendszert Palóc André.

A Tisza persze ebben is Brüsszel utasításait követi, az IMF ugyanis korábban már bírálta hazánk családtámogatási programjait, illetve jelezte, hogy Magyarországon is be kellene vezetni a többkulcsos adót. A Tisza-adó minden zokszó nélkül végrehajtaná a nyugati kívánalmakat. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.