
A Valutaalap kéri az adóemelést Magyar Pétertől, a brüsszeli támogatásért cserébe...
Az egész ország fellázadt a Tisza-adó ellen.
Az IMF kéri, Magyar Péterék pedig végrehajtanák a Tisza-adót – mondta Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a közösségi oldalán pénteken megjelent videóban.
A szóvivő kiemelte: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) augusztus 29-i ajánlásában többek között úgy fogalmaz,
felül kell vizsgálni a családi adókedvezmény rendszerét Magyarországon, illetve azt javasolják a személyi jövedelemadónál a magasabb jövedelmek, magasabb adókulccsal adózzanak.
Mint mondta, ez is ott van a 80 oldalas országjelentésben, amely nemrégiben látott napvilágot. „De nemcsak ez látott napvilágot, hanem például Tarr Zoltánék etyeki fórumán lényegében nyíltan kikotyogták, hogy kormányra kerülés esetén adókat emelnének, ez a Tisza-adó” – fogalmazott a szóvivő.
Ez azt jelentené, hogy már egy átlag jövedelemmel rendelkező is évente 200 ezer forinttal kevesebbet keresne. Fontos ezt mérlegelni, erről szól a gyakorlatban a Tisza-adó – mondta Palóc André a videóban.
Erről szól még az IMF előrejelzése
A következő öt évben nem lesz érdemi deficitcsökkentés Magyarországon, ami miatt az államadósság középtávon is emelkedő pályán lehet, az évtized végére megközelítheti a 80 százalékot – ez olvasható az IMF friss előrejelzésében a Portfolio szerint. A szervezet szakértői szerint a magyar állam továbbra is jelentős összeget lesz kénytelen kifizetni kamatokra, ráadásul egy esetleges globális piaci sokkhelyzetben sem lenne sok finanszírozási tartalékunk.
A lap szerint a Nemzetközi Valutaalap úgy véli, hogy
a következő években komoly kihívások elé néz a magyar büdzsé, hiszen a 2025-ös 4,7%-os hiány után alig lesz érdemi deficitcsökkentés, még 2030-ban is a GDP 4,3%-a lehet a hiány.
Az idei és a jövő évi előrejelzés megfelel a piaci várakozásoknak, ugyanakkor az mindenképp meglepő, hogy az IMF szerint középtávon sem lesz érdemi költségvetési kiigazítás – jegyezte meg a Portfolio. Az IMF becslései szerint nominálisan a költségvetés kamatkiadása 2030-ra meghaladhatja az 5000 milliárd forintot, a hazai össztermékhez viszonyítva pedig folyamatosan 4-5% között lesz a következő öt évben.
Hozzátették azt is: a tartósan magasan ragadó költségvetési hiány a GDP-arányos államadósság pályájára is hatással lehet, és az államadósság a 2024-es 73,5%-ról 2030-ra 78,6%-ra emelkedhet. Ezen az időszakon belül az IMF előrejelzése szerint egyetlen olyan év sem lesz, amikor csökken.
Egy kiszivárgott felvételen Surányi György, a Horn-kormány alatt a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke arról beszélt a XVII. kerületi rákosmenti Tisza-sziget fórumán, hogy a rezsicsökkentést el kell törölni.
Az Ellenpont birtokába jutott felvétel még júliusban készült a Magyar Péter vezette Tisza Párt júliusi fórumán, a portál szerint ugyanekkor ismerte el az 1995 és 2001 között, a Bokros-csomag végrehajtásában is aktív szerepet vállaló volt jegybankelnök, hogy Magyar Péter tanácsadója lett.
Ugyanezen a fórumon arról is beszélt, hogy emiatt rendszeresen egyeztet a párt vezetőivel, így Magyar Péterrel is. A felvételen arról beszél Surányi György, hogy a rezsicsökkentés „meleg” dolog, ezért egy kormánynak sem tanácsolja, hogy ezzel kezdje, de egy idő után el kell törölni. „Beszéltem a rezsicsökkentésnél is, ugyanez a helyzet. Hogy tehát a rezsinek is neki kell… Az egy meleg dolog, tehát azt nem javasolnám egyetlen kormánynak se, hogy azzal kezdje.”
„De ott is azt kell mondanom, hogy előbb-utóbb azt is (…) lehet egy olyan pillanat, amikor azt lehet mondani, hogy meg lehet kérdőjelezni a rezsicsökkentést”
– mondta Surányi György a júliusi Tisza-fórumon.
Az Ellenpont által közzétett videót Szentkirályi Alexandra is megosztotta a hozzászólások között, a Facebook-oldalára írt bejegyzés alatt.
Surányi György két alkalommal – 1990 júliusa és 1991 novembere, majd 1995 és 2001 között – töltötte be a jegybankelnöki tisztséget, vezetése alatt a jegybank 43,5 tonnás aranytartalékát fokozatosan csökkentették, az unciánként 380 dolláros áron eladott tartalékból elsősorban dollárt vásároltak, a hibás lépést pedig azzal indokolták, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé. Az MNB 2022. november 4-ei keltezésű sajtóközleménye szerint
a nagyjából 1,4 millió unciát kitevő aranymennyiség akkori árfolyamon mintegy félmilliárd dollárt ért, Surányi György ezzel 1,5 milliárd dolláros kárt okozott Magyarországnak.
Második jegybankelnöksége alatt az MNB szerint Surányi György nem csak társszerzője, hanem
aktív támogatója is volt Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter megszorító csomagjának, amelynek hatására az 1994. évi 18,8 százalékról 1995-re 28,2 százalékra növekedett az infláció.
Ennek hatására a családok reáljövedelme bezuhant, a foglalkoztatottak száma éveken át csökkent, valamint a beruházás és a fogyasztás is visszaesett. Az MNB szerint Surányi sikertelenségét az is alátámasztja, hogy jegybankelnöksége alatt több mint 150 százalékkal értékelődött le a forint a dollárral szemben.
A volt jegybankelnök tevékenységét egyébként a balliberális politikai közösség – vagyis a korábbi MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció – köreiből is rendszeresen bírálták, az őszödi beszédben még Gyurcsány Ferenc is gyakorlatilag ellenpéldaként hivatkozott rá. „Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot.”
„Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon, és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében”
– mondta Gyurcsány Ferenc. „Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány” – fűzte hozzá.
Az elmúlt időszakban sokasodnak a botrányok a Tisza Párt körül, elsősorban a Magyar Péter vezette párt szakpolitikai javaslatai és cselekvési tervei miatt, amelyek közül egyre több részlet szivárog ki a nyilvánosságba. Kezdődött mindez azzal, amikor augusztus végén az Index birtokába került egy szakmai háttéranyag a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjából, amelyből az derül ki, hogy Magyar Péterék háromkulcsos, progresszív jövedelemadót vezetnének be, ha megnyernék a választást. A közbeszédben csak Tisza-adó néven ismertté vált tervezet szerint a rendszer a következő kulcsokkal működne jövedelemsávonként:
- 5 millió forint alatt 15 százalék szja,
- 5–15 millió forint között 22 százalék szja,
- 15 millió forint fölött 33 százalék szja.
Ez a felosztás az Index értékelése szerint azt jelentené, hogy már havi 416 ezer forint feletti jövedelemnél emelkedne az adó, míg 1,25 millió forint felett már a legmagasabb kulcs lépne életbe. A drasztikus adóemelés tervezete váratlan fordulatot jelez, mivel Magyar Péter pártelnök korábban még az szja radikális csökkentését ígérte. A fordulat mögött nemcsak a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának támogatása áll, ugyanis Brüsszelből már évek óta záporoznak a kritikák az egykulcsos magyar jövedelemadó rendszerével szemben.
Az Európai Bizottság a 2018-as Magyarországról szóló országjelentésben még csak rögzítette a tényt, hogy az egykulcsos szja miatt Magyarországon megszűnt a progresszivitás a jövedelemadózásban. Bár akkor még nem hangzott el közvetlen felszólítás a többkulcsos rendszer visszaállítására, a megállapítások jelezték, hogy az Európai Bizottságból kritikusan látják a hazai adórendszert.
„A Tisza adóemelését meg kell akadályozni! Az egész ország fellázadt ellene”
– erről írt közösségi oldalán csütörtökön Orbán Viktor.
A kötcsei éves polgári piknik előtt szólalt meg közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök bejegyzésében hangsúlyozta a szeptember 1-jén elindult Otthon Start program eddigi sikerét, majd bírálta a vasárnap balhézni készülő Tisza Pártnál jelen lévő fejetlenséget, megjegyezve, szerinte Magyar Péterék egy tyúkudvart sem tudnának elvezetni, nemhogy egy országot. A kormányfő ezen felül egy jelentős bejelentést is tett a lengyel–magyar kapcsolatok jövőjével kapcsolatban.
Orbán Viktor az Otthon Start iránti érdeklődés kiemelésével kezdte, amely elmondása szerint minden várakozást felülmúlt. Mint írta: „A fiatalok megértették, hogy itt a vissza nem térő lehetőség a saját otthonra. Most vagy soha! A bankok egymás sarkát tapossák. Az albérleti díjak csökkennek. Az ellendrukkerek elhallgattak. Megígértük, velünk még azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak. Betartottuk!”
Az adócsökkentés témájával kapcsolatban hangsúlyozta: „Az adókat csökkenteni kell és nem emelni!”
Következő lépésként emlékeztetett, hogy októbertől a háromgyerekes édesanyák élethosszig nem fizetnek jövedelemadót, hangsúlyozva, hogy ilyen intézkedés először a világon Magyarországon van. „Ez a jövő, ezt is meg tudjuk csinálni” – fogalmazott, majd rátért a Tisza Párt közelmúltban kiszivárgott adóemelési terveire:
„A Tisza adóemelését meg kell akadályozni! Az egész ország fellázadt ellene. De ez még kevés. Még még még, ennyi nem elég!”
„Kiskakaséknál teljes a zűrzavar. Össze-vissza beszéd és fejetlenség. Háromsávos, progresszív jövedelemadó, energiaár emelés, ma meg visszatáncolás az áfacsökkentéstől is. És még ők akarnak kormányozni. Teljes kormányképtelenség.”
„Így még egy tyúkudvart sem lehet elvezetni, nemhogy egy országot”
– írta a miniszterelnök a Magyar Péter vezette Tisza Pártra utalva, majd mindezt összehasonlította a kormány cselekedeteivel: „Ezzel szemben mi lépésről-lépésre végrehajtjuk Magyarország történetének legnagyobb családbarát adócsökkentését, és Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programját.”
Felhívta a figyelmet a vasárnap esedékes kötcsei polgári piknikre, amelyre szerinte Magyar Péterék gőzerővel készülnek, hogy megzavarják.
„Nem találtak másik helyet, csak azt, ahol mi gyülekezünk össze. Mindenki láthatja, a Tisza egy kormányképtelen balhépárt. Hiába provokálnak, mi megtartjuk az éves békés, polgári összejövetelünket”
– fogalmazott.
Szóba hozta Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt, akit hazaengedtek a kórházból. „Fico után ő a második áldozata az agresszív Brüsszel- és ukrán-barát balhépolitikának. Kiskakasék azt akarják, hogy Magyarország legyen a harmadik. Nem fogjuk hagyni! Megvédjük Magyarország békéjét és biztonságát!” – jelentette ki.
Végezetül nagy bejelentést tett a magyar-lengyel kapcsolatot illetően, miután Bóka János Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere hazajött Lengyelországból.
„A legjobb híreket hozta Lengyelország elnökétől. Megkezdjük a lengyel–magyar együttműködés újjáépítését. Fico tartja magát, Babis a kapuk előtt, januártól újraindulhat a V4. Hajrá!””
– zárta gondolatait.







