
Mi ez a sok változás az MVM háza táján? Mutatjuk őket sorban!
Véget ért egy komoly informatikai átállás, ami miatt több dolog újra elérhető lett, számos másik pedig végleg megváltozott. Mutatjuk, mi lesz mostantól másképp az MVM-nél és a hozzájuk tartozó szolgáltatóknál!
Bizonyos számlák késve, korábbi számlákkal egybecsúszva érkeznek majd a napokban. Megváltozott bizonyos ügyfélszolgálatok elérhetősége is és az elektronikus számlák kinézete is másmilyen lesz mostantól. Ezek változnak, változtak az MVM-nél mostanában!

Ezt érdemes tudni erről a bizonyos informatikai átállásról
Az MVM-en keresztül számlázó E.ON Hungária Csoport sikeresen befejezte a közel egy hónapja indított informatikai átállását, amely során egységesítette áramhálózati ügyfélkiszolgáló rendszereit. A lezajlott átállás első sorban az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. ellátási területét, azaz Budapestet és Pest vármegye legnagyobb részét, kisebb mértékben az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfeleit érintette. A változások célja az volt, hogy az E.ON Hungária Csoport az informatikai rendszerek egységesítésével egyszerűsítse az ügyintézést minden ügyfele számára. Az átállással kapcsolatban bővebb információ az MVM oldalán olvasható.
Néhány számla késve, a napokban érkezik majd az MVM-től
Az átállás miatt egyes ügyfelek legfeljebb 3 hetes csúszást tapasztalhatnak az MVM Next-től érkező villamos energia elszámoló számlák érkezésében, amiket a napokban kezdenek el kézbesíteni. Egészen pontosa: június 22. és július 15. között az elszámoló számla alapját képező éves leolvasási adatok, valamint az okosmérővel rendelkezők június havi elszámoláshoz szükséges adatai az átállás miatt az E.ON-tól csak később érkeztek az MVM Next rendszereibe, emiatt egyes ügyfelek csak a napokban fogják kézhez kapni ezeket a számlájukat. Az érintett ügyfeleknek az MVM e-mailben és postai úton érkező levélben küldött korábban tájékoztatást az egybecsúszó számlák fizetési rendjéről, halasztott fizetési lehetőségről.
Változtak egyes ügyfélszolgálati elérhetőségek és egy mobilalkalmazás is
Június 29-től megszűnt az ELMŰ Hálózati Kft. ügyfelei által használt online ügyfélszolgálat (https://eloszto.elmu.hu), valamint június 20-ától már nem elérhető az E.ON Hálózat mobilapplikáció sem. Július 10-étől az E.ON budapesti és Pest vármegyei ügyfelei is az eon.hu/ugyintezes online ügyfélszolgálati oldalon, illetve az E.ON Ügyfélszolgálat applikációban intézhetik ügyeiket. Erről részletes tájékoztatás itt érhető el. Az ELMŰ Hálózati Kft. elérhetőségei is módosulnak, ezért júliustól az [email protected] e-mail címen és a 7602 Pécs, Pf. 400 postai címen tudnak kapcsolatba lépni a társasággal az ügyfelek. A telefonos és személyes ügyfélszolgálati irodák elérhetősége változatlan.
Megváltozik az e-számla értesítők kinézete is
Az MVM Next fokozatosan átalakítja az arculatát, ennek megfelelően hamarosan az e-számla-értesítők is megújulnak. A villany- és gázszámlákat bemutató értesítők színes fejlécén és az aláírásnál sárga színű MVM-logó jelenik majd meg. A villanykapcsolóval jelzett számláknál lesz a legjelentősebb változás: képes fejlécet és átlátható, színes kiemeléseket kapnak. A megújult külső nem jár más változással, a számla megtekintése és befizetési módja továbbra is változatlan marad. Az e-számla ezután is a megszokott feladóval és időpontban, az ügyfelek felhasználási helyének adatait tartalmazó PDF-csatolmánnyal érkezik. Fontos: ha a fentiek szerinti megújult külsővel érkezik majd üzenet, akkor az nem adathalász támadási kísérlet lesz, hanem az MVM új e-számla-értesítője.

Az e-mailben érkező számlaértesítőkön minden esetben szerepelni fog:
- a befizetendő összeg,
- a határidő,
- valamint egy link az online bankkártyás befizetéshez.
Ezeken túl feltünteti az MVM az átutaláshoz szükséges adatokat is (a bankszámlaszámot, illetve azt a számsort, amelyet a közlemény rovatban szükséges megadni). A részletes számlát az értesítő PDF-mellékleteként küldik majd.
Az átállás miatt megváltoztak bizonyos azonosítók is
Az átállást követően a számlákon lévő ügyfél-azonosítók egy része megváltozik, de a mérő gyári száma és a mérési pont azonosító száma (POD) változatlan marad. Ügyintézéskor mindig a számla 3. oldalán található, „HU000”-val kezdődő, 33 karakteres POD azonosítóra lesz szükség. Ezzel kapcsolatban részletet információkat itt és itt lehet találni.







