Krausz Gábor
Megérkezett a szabadföldi eper a kínálatba, mégis sokan már most aggódnak, hogy eltűnhet a polcokról a magyar eper. A rettegőknek írjuk, hogy nem lesz ilyen, igaz drágábban lehet majd eperlekvárt főzni.
Már kijelenthető, hogy végre megérkezett az eperszezon és ezáltal megjelent a hazai gyümölcs a boltokban, piacokon. Ám egyes előrejelzések szerint a vásárlók többsége idén kisebb mennyiségben és drágábban juthat hozzá a nyár slágerének számító magyar eperhez. A termelők szerint ebben az időjárás lehet a ludas, mert az az utóbbi hetekben rendkívül kiszámíthatatlan volt, és ez komoly hatással volt a termésre– különösen a szabadföldi esetében.
Május elején már megjelentek az első árusok a megszokott helyeken, az utak mentén, a piacokon és a boltokban is. Ekkor azonban még jellemzően csak a fóliasátras termesztésből származó szamócát lehetett kapni. A szabadföldi eper, amely a mennyiségi gerincét adja a hazai kínálatnak, csak május közepétől kezdett beérni.
Legalábbis ott, ahol nem pusztították el a tavaszi fagyok.
– nyilatkozott lapunknak László, Somogy vármegyei őstermelő, aki szerint azonban a fóliás eper termelése jónak mondható. László véleményét megerősíti a tény, hogy a FruitVeB és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a fóliás eper termését idén sikerült megvédeni az áprilisi és májusi fagyoktól.
Az őstermelő szerint az idei eperszezon korántsem volt ideális.
Az időjárás nagy mértékben befolyásolta az idei szezont. Nálunk például a fagyok is közrejátszottak, emiatt nagyon lassan indult be a termés.
A termelő elmondta, hogy az áprilisi fagyokat követően nemcsak a termés fejlődése akadozott, hanem a megfelelő mennyiségű csapadék is elmaradt:
A tavasz elején még csapadékhiánnyal küzdöttünk, úgyhogy összességében nem az igazi a termés. Volt ugyan áprilisban több zivatar, volt olyan is, amikor 36 perc alatt 23 milliméternyi csapadék zúdult le, de abban jég is volt.
A kihívások ellenére László nem emelte az árait tavalyhoz képest, holott a költségei jelentősen emelkedtek.
„Összességében nem várható szerintem, hogy a tavalyi termésszámokat elérik majd a termelők” - mondta László.
Az időjárási viszontagságok miatt sokan aggódnak: vajon eltűnhet-e a boltokból és a piacokról a hazai termesztésű eper? László szerint erre nem kell számítani, de a jövő sajnos nem sok jót ígér:
„Én úgy gondolom, hogy nem fog eltűnni a polcokról, de az tény, hogy a globális felmelegedés hatására az időjárás egyre inkább rosszabb a termelők számára.”