időjárás
Hosszantartó, súlyos betegség győzte le a családanyát.
Éveken át küzdött a betegségével Kaszaláné Bán Ancsa, ám a szervezete végül feladta a harcot. A rákban elhunyt mentősnőt a családja mellett pályatársai és egykori betegei is gyászolják.
Sajnos már két éve küzdök a rákkal! Most volt február 10-én a harmadik, életmentő hasi műtétem. Mivel most sokkal több idő kell a felépüléshez, mint eddig, ez több hónap táppénzt jelent
- nyilatkozta korábban a Borsnak Ancsa, aki leromlott állapota miatt már dolgozni sem tudott, így néhány hete a kollégái gyűjtést indítottak a megsegítésére.
A hős mentősnő - aki májusban ünnepelte volna a 47. születésnapját -, három gyermeket nevelt fel: a családja úgy nyilatkozott, mindvégig Ancsa mellett lehettek.
Szerencsére el tudtunk tőle búcsúzni. Valószínűleg már előbb tudta, mint mi, hogy mi vár rá. Egyelőre nem tudom elképzelni az életünket nélküle, de kitartunk, mert ő is ezt várná tőlünk. Erősek vagyunk, hiszen így nevelt bennünket. Biztosan rossz lesz nélküle, mert őt nem lehet elfelejteni
- mondta el a Borsnak Ancsa lánya, Tamara, majd elárulta, az édesanyja mindvégig harcolt: már az első műtétje után meghalhatott volna, de nem csupán túlélte, hanem még dolgozott is utána.
A betegség győzött. Arra számítottunk, hogy most is pikk-pakk összekapja magát, és jobban lesz, majd hazajön, de aztán szíven ütött a valóság, amikor odaértem hozzá. Nem gondolom, hogy az utolsó perceiben teljesen a tudatánál volt, mert válaszolni már nem tudott a kérdéseinkre, de többször ránk nézett. Tudta, hogy ott vagyunk mellette
- tette hozzá Ancsa férje, János.