RETRO RÁDIÓ

Csalók fenyegetnek számlazárással a NAV nevében

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2025. 02. 03. 18:20

Egy hitelesnek tűnő SMS a csali. Az adóhatóság nevével visszaélve csalók fenyegetnek számlazárással.

Az ember azt gondolná, hogy már rég leáldozott az offline csalásoknak, hiszen mára mindenünk digitalizálva van és egyre több dolog online történik a technológia fejlődésének köszönhetően. Pedig nem így van: a telefonos és az SMS-csalók köszönik szépen, jól vannak és próbálkoznak. Most éppen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével visszaélve. Az adóhivatal neve mögé bújva ugyanis csalók fenyegetnek azzal, hogy egy adótartozás miatt zárolják a címzett bankszámláját.

csalók fenyegetnek a NAV nevében
A számlazárást kilátásba helyező SMS nem a NAV-tól származik, azzal csalók fenyegetnek! Fotó: Beküldött fotó

Olyannyira aggasztó a csaló SMS-ek terjedése, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos közleményben reagált a honlapján, ahol azt írták:

egyértelműen csalási kísérletről van szó!

 

Csalók fenyegetnek számlazárással, amire egy adathalász linken kínálnak megoldást

Fenyegető hangvételű, tömören megfogalmazott SMS-ben érkezik a NAV nevével visszaélő figyelmeztetés, amihez egy link is társul, amelyen keresztül elkerülhetővé válik a bankszámlazárás. Ez a link aztán egy olyan weboldalra irányítja a gyanútlan felhasználókat, ahol személyes adatokat és bankkártya információkat kérnek tőlük. A többi pedig már egyértelmű…

Pedig a NAV soha nem kér bizalmas pénzügyi adatokat sem SMS-ben, sem más kommunikációs csatornán keresztül!

csalók fenyegetnek
A fenyegető hangnem ellenére ne kapkodjunk és idegeskedjünk, ahogy a bankkártya adatokat se adjuk meg soha! Fotó: Mikhail Nilov / Pexels

Már csak azért is érdemes óvatosnak és körültekintőnek lenni az ilyen jellegű, szokatlan megkeresésekkel, mert ha az adatok átadása a linken szereplő utasítások szerint történik meg, akkor az önkéntes adatszolgáltatásnak számít és az így kicsalt összegeket szinte lehetetlen jogi úton visszaszerezni.

Az adóhatóság közleménye egyben arra is figyelmeztet, hogy a bűnözők nem csak SMS-ek, hanem ugyanilyen tartalmú e-mailek formájában is igyekeznek hozzáférni a gyanútlan kiszemeltek pénzügyi adataihoz.

Az ilyen típusú, fenyegető tartalmú üzenetek küldői azt próbálják elérni, hogy az áldozat megijedjen a hatóság nevének láttán és gyorsan próbáljon cselekedni, még mielőtt zárolnák a számláját. Vagyis a kapkodás és a félelem az, ami miatt sokan belesétálnak a csalók csapdájába.

Ha ezekre figyelsz, jó eséllyel kiszúrhatod, ha át akarnak verni!

  1. Az ékezetek nélküli szavak, a fura ékezetek és a magyartalanság egyaránt lebuktathatja ezeket a kamu üzeneteket.
  2. Általában találni legalább egy helyesírási hibát is ezekben.
  3. Legtöbbször külföldi telefonszámról érkeznek ezek az üzenetek.
  4. Az üzenetben szereplő linkben nem a feladó ismert webcíme, hanem általában egy betűkből és számokból álló hivatkozás szerepel.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.