
Nagy Márton: 2025 a családok és a vállalkozások éve lesz
Gazdasági csúcsminisztérium alakult.
A családok és a kis- és középvállalkozások (kkv) éve lesz 2025; a családoknál már érezhető a pozitív fordulat, a kkv-knál viszont még el kell indulnia a hitelezési fordulatnak – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti évnyitó sajtótájékoztatóján. Nagy Márton elmondta: a lakosság esetében tavaly szeptembertől érezhető erősen a fordulat, a családok helyzete tovább javul majd 2025-ben. Főként foglalkoztatás, a bérek, a lakossági fogyasztás és a hitelezés alakulását, stabilitását, valamint a lakás- és az autópiac helyzetét fogja figyelni a minisztérium, hogy nem történik-e elakadás – jelezte.

A kkv-k esetében a kulcs a hitelezési fordulat lesz, amihez több szereplő együttműködése kell, szükség van a bankrendszer, és szükség lehet a jegybank segítségére is – fogalmazott.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy erősödnie kell az állam és a kkv-szektor közötti bizalomnak és együttműködésnek.
Új csúcsminisztérium alakult
A tárcavezető beszélt az új csúcsminisztérium felállásáról. Emlékeztetett, hogy január elsejével összeolvadt az Nemzetgazdasági Minisztérium és Pénzügyminisztérium. Ez azzal járt, hogy a két miniszteri posztból egy lett és a hat államtitkár is lefeleződött: Banai Péter Benő, a NAV vezetője és Gerlaki Bence pedig adóügyi államtitkár lett. A további három államtitkárt pedig beintegrálták, így költséget takarítottak meg – írja beszámolójában a VG. A gazdasági kabinet, amelyet továbbra is ő vezet, egyben költségvetési munkacsoportként is működik. Így a gazdasági és a költségvetési cél döntései egyaránt meg tudnak születni.
Nagy Márton emlékeztetett, hogy ilyen csúcsminisztérium már volt 2010-ben. Kijelentette: a pénzügyminiszter nem könyvelőként, hanem gazdasági miniszterként fog fellépni.
Ezek lesznek a gazdasági fókuszpontok
Nagy Márton a 2025-ös év gazdasági fókuszpontjairól is szót ejtett a sajtótájékoztatón:
Ezek a következők:
- a foglalkoztatottság
- a bérezés
- a fogyasztás
- a hitelezés
- a lakáspiac
- és az autópiac.
Így támogatnák a vállalkozásokat
A kormány az adminisztrációs terhek további csökkentésével is támogatja a kkv-kat – emelte ki. A kis- és középvállalkozások fordulata még várat magára, ehhez hitelezési fordulatra van szükség.
- Emelkedik a könyvvizsgálati értékhatár 300 millió forint nettó árbevételről 600 millió forintra január 1-től.
- A módosítás értelmében azok a kkv-k mentesülnek a könyvvizsgálati kötelezettség alól, akiknek a nettó árbevétele a havi 25 és 50 millió közötti sávban van.
- A könyvvizsgálati szabály változásával 16 025 vállalkozás érintett, ez a társas vállalkozások 4,4 százaléka.
- Idén akár 150 milliárd forint SZKP beruházási hitel is kihelyezésre kerülhet, melyek 2024 november 1-től 3,5 százalékos kamattal elérhetőek.
- A Széchenyi Kártya Program meglévő hitelállománya közel 45 százaléka a teljes vállalati hitelállománynak.






