Marton Zsolt váci megyéspüspök: Nagyot néztek a konditeremben, amikor megláttak

Az egyházi méltóság a Ripostnak adott karácsonyi interjúban elárulta azt is, ő hogyan ünnepel karácsonykor - túl azon, ami a hivatásával együtt járó kötelezettség. A váci megyéspüspök számára is fontos a család: édesanyja, öccse és annak családja, keresztgyermekei és a tágabb családja: a papok, papnövendékek közössége. Szabadidejében pedig nem veti meg a sportokat. 

Ripost: Milyen kihívásoknak kell megfelelnünk korunkban, és főleg 2024-ben?

Marton Zsolt: Bőven vannak kihívások. Ilyen a digitalizáció is, ami egyre erőteljesebben az életünk része. Hangsúlyos az online térben való létezés, a fiataljaink gyakorlatilag benne élnek.

Ripost: Sok ember magányos lenne a Facebook nélkül...

M. Zs.: Az is hasznos lehet, de mondok egy egyszerűbb dolgot! Sok idős ember a Mária Rádión keresztül hallgatja a szentmisét. Ugyan részvételnek nem érvényes, mégis ad egyfajta élményt.

Ripost: Mit tehetünk a magány ellen?

M. Zs.: Felkereshetjük azokat az embereket, akik egyedül élnek.

Ripost: Nem mindenkinek könnyű megfelelnie annak a parancsolatnak, hogy „Apádat és anyádat tiszteld!”. Sajnos nem minden szülőt lehet őszintén szeretni.

M. Zs.: Ez tény. Az érzelmeket nem lehet parancsba adni. Az érintetteknek a sebek feldolgozásában nyújthatunk segítséget. 

Aki megsebzett, nem lehet elvárni, hogy feltétel nélkül átölelje azt, akitől a sebeket kapta.

Ripost: A püspök úr édesanyja nemrég múlt 80 éves. Milyen emlékei vannak a saját gyermekkoráról?

M. Zs.: Csak elfogultan tudok róla beszélni. Ha találkozunk, a mai napig Zsoltikámnak hív…

Ripost: Mások előtt is?
M. Zs.: Belső körben igen. Előfordult, hogy a munkatársak előtt elszólta magát. Egy édesanya fia akkor is a fia marad, ha pápa lesz belőle vagy vezérigazgató. Nagyon szép érzelmi kapcsolatom van az édesanyámmal. Ő volt a kényeztető, édesapám inkább a fegyelmezőbb típus. Az édesanyám ápolónőként dolgozott, így valódi példakép volt a számomra. A hivatását szívvel-lélekkel gyakorolta. Azt kell mondanom, szép és örömteli gyermekkorom volt.

Ripost: Felidézne néhány karácsonyi emléket?

M. Zs.: Egy mézédes történet jut eszembe. Még együtt éltünk a nagyszüleimmel, amikor az asztalt leterítették egy szép, fehér színű terítővel. Azon állt a karácsonyfa. Úgy mondták nekem, hogy a fát az angyalok hozzák és díszítik.

Ripost: Szabad ilyet mondani egy gyereknek?
Bizonyos korban igen. A gyerek életében nagyon fontos a játék és a mese. Hatással van az érzelmi életére. A mesének se rójuk fel, hogy logikailag nem helytálló. Egyszer idő előtt bementem a szobába és rákérdeztem, hol vannak az angyalok. A szüleim azt mondták, hogy kirepültek az ablakon.

Ripost: Ön hogyan éli meg a karácsony profán, nem vallási részét?

M. Zs.: Fontosak a közös étkezések a papnövendékekkel, és rendszeresen kimegyünk együtt Vácott a karácsonyi vásárba, meginni egy forralt bort. Az édesanyámmal el szoktam menni az unokatestvéreimhez Martonvásárra, aztán meglátogatom a 15 évvel fiatalabb öcsém családját. Két fia és egy kislánya született. Ezeken a rokonlátogatásokon is nyilván püspök vagyok, csak nem abban a szerepben vagyok jelen. Akkor Zsolti vagyok, a keresztapa, a nagybácsi. A keresztgyermekeimmel minden évben elmegyek három napra nyaralni. Azokon az alkalmakon sem viselem a püspöksüveget, mint ahogy akkor sem, amikor az aquaparkban lecsúszom a csúszdán. Hogy ember vagyok, ez nekem és nekik és élmény.

Ripost: Vannak még meglepő hobbijai?

M. Zs.: Konditerembe járok.

Ripost: Hány kilóval nyom fekve?

M. Zs.: Jelenleg 25-nél tartok. Egyébként a teremben nagyot néztek, mert korábban nem láttak még püspököt tornaruhában. Mindenütt szeretetet tapasztalok, része vagyok a váci közösségnek, bár nem mindenütt ismernek fel. Egyszer elmentem egy véradásra. Akkor még maszkot kellett viselnünk, és szóba elegyedtem egy hölggyel. Megkérdezte, hogy merre lakom, mire annyit mondtam, hogy a belvárosban, a székesegyház közelében. Végül persze lebuktam.