tóth gabi
Egyesek szerint boszorkány energiák lengik körül a házat. Egy lakótelep közelében áll a budafoki ház.
Hátborzongató és rejtélyes helyen járt A Felfedező néven elhíresült urbexes. Mindent hátrahagytak a lakók a budafoki házban.
A házban minden értéket és személyes tárgyat hátrahagytak, még egy autó is áll a kertben. Az egykori lakóknak nagy valószínűséggel sietve kellett távozniuk az otthonukból. Az ablakpárkányon egy pár cipő, az iratok az asztalon, családi fényképek, de még egy játékbaba is ott árválkodik a házban. Rejtély, hogy mi történhetett a lakókkal és az is, hogy miért maradt hosszú évek után is érintetlen az épület. Egyesek szerint boszorkány erők védik ezt a házat. Az ágy a mai napig bevetetten várja haza az egykori lakókat.
Az egykor itt lakó idős bácsi autója még mindig ott áll a kertben. Érdekesség, hogy a ház nem az erdőben, hanem egy lakótelepen bújik meg
– árulta el a titokzatos urbexes.
Az urbex az urban exploration rövidítése, ami fordításban városfelfedezést jelent. Az urbex egy elterjedt szabadidős tevékenység, aminek már saját szubkultúrája van. A városfelfedezés lényege, hogy elhagyatott, lepukkant, romos, vagy éppen működő, de elzárt, ember alkotta helyekre vagy tárgyakhoz jussunk el. Az urbexesek célpontjai lehetnek például elhagyatott városok, gyárak, kórházak, elmegyógyintézetek, börtönök, csatornahálózatok, alagutak, katakombák, ipari és katonai létesítmények, vagy éppen magára hagyott parasztházak, tanyák. Az urbexesek az íratlan szabályukhoz hűen nem árulják el, hogy pontosan hol található az a bizonyos épület, ahol jártak, nehogy vandálok jelenjenek meg és teljesen kifosszák, megrongálják a helyszínt.