tóth gabi
Az emberi felelőtlenség ismét bajt okozott, csaknem egy egész család háza és mindene vált semmivé Zamárdiban.
A régóta tartó kánikula és aszály miatt jelenleg az ország egész területén tűzgyújtási tilalom van. Ez nem is csoda, hiszen a véletlenek is okozhatnak olyan galibát, például tüzet, ahogy az szeptember 2-án, hétfőn hajnali 3 óra körül történt a Balatonnál.
Egy a Balatonnál élő család már az igazak álmát aludta, amikor valami furcsa fényre lettek figyelmesek a házuk sarkánál. Egyből megnézték, hogy mi lehet az, majd hirtelen az egész utca felriadva rohant kifelé az utcára. Az épület mellett lévő sárga szelektív hulladékgyűjtő zsák gyulladt meg, amiben műanyag palackok voltak.
Lángra kapott a mellette lévő növényzet, az aljnövényzet, valamint nem sokkal később a kiszáradt fák egy része is
- osztotta meg a történteket Judit, aki Zamárdin lévő otthonukban eddig szerencsére még nem tapasztalt hasonlót.
„A lángok nagyon gyorsan terjedtek így szerencse volt, hogy a szomszédok is egyből kijöttek és mindannyian, saját erőnkből kezdtük el oltani a tüzet”
- tette hozzá. A tűz ugyanis könnyedén átterjedhetett volna a környező épületekre és ki tudja, hogy mekkora terület égett volna le, ha Juditék nem fékezik meg időben.
Hál’ Istennek nem lett belőle nagyobb baj, sikerült eloltani a tüzet.
Ha csupán néhány perccel később ébredt volna fel Judit és családja, valamint szomszédjaik, akkor valószínűleg az egész környék leégett volna ebben a brutális melegben.
„Valószínűleg az utcán hanyagul eldobott, még égő cigarettacsikktől keletkezhetett a tűz”
- tippelt Judit, aki csak remélni tudja, hogy nem szándékos gyújtogatásról van szó.
Remélem csak a véletlen műve volt mindez, mert hátborzongató belegondolni, hogy valaki szándékosan gyújtson tüzet hasonló módszerrel.
A szomszédok éppen ezért azt javasolták, hogy abban az esetben, ha bárkivel előfordulna arrafelé hasonló, akkor mindannyian szóljanak a hatóságoknak. Persze mindez nem a dohányosok ellen irányul, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a brutális kánikulában és szárazságban mindenki jobban figyeljen oda, mint egyébként.