„Várom azt a pillanatot, amikor lenézhetek a Föld bolygóra" - Kapu Tibor a második magyar, aki kijuthat a világűrbe

„Ki ne akarna űrhajós lenni?!” – kérdezi Tibor. És valóban, aligha van olyan ember, aki ne játszott volna már el a gondolattal, akár gyerekként, akár felnőttként, hogy milyen lehet elhagyni a Földet, a rá jellemző gravitációval együtt, és milyen lehet az űrbe repülni, megtapasztalva a súlytalanságot.

Vadászpilóta akart lenni

Tibor Vásárosnaményban született, de nyíregyházinak vallja magát, hisz ott töltötte a gyerekkorát.

"Kisfiúként vadászpilóta akartam lenni – meséli. – Ez volt a nagy álmom. Tele volt a könyvespolcunk Top Gun magazinokkal. Nem voltam követelőző gyerek, de ezeket anyának muszáj volt megvennie nekem minden hónapban. Már akkor lapoztam őket, amikor még olvasni sem tudtam. Rendszeresen látogattuk a kecskeméti repülőnapokat is a családdal, meghatározó élményként raktároztam el ezeket az eseményeket. Aztán elkezdett érdekelni a matek, a fizika, a műszaki irány, és változtattam a gyerekkori álmon: már vadászgép-szerelő akartam lenni. Tizennyolc évesen költöztem a fővárosba, hogy gépészmérnöknek tanuljak. Szerettem volna továbbvinni ezt a vonalat édesapám után, aki egyébként fantasztikus szakember. Nincs otthon olyan szerkezet, amit ő ne tudott volna megszerelni az elmúlt évtizedekben. Az egyetem után több területen is kipróbáltam magamat: dolgoztam a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, Belgiumban ipari automatizálással foglalkoztam egy évet, amit öt esztendőnyi autóipari tevékenység követett, ezen belül pedig volt egy kaliforniai kiküldetésem is, majd egy űripari vállalatnál dolgoztam rövid ideig. Egyébként az egyetem utáni időkben kezdett el foglalkoztatni a rakéta-technológia, ami hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt tíz évben. Gépészmérnökként nagyon megfogott ez a terület."

Az utolsó napon jelentkezett

247 érvényes jelentkezőből választották ki Tibort a HUNOR – Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósának. 

"Egy ejtőernyős Facebook-csoportban láttam a felhívást – mondja. – Egy olyan ejtőernyős társunk osztotta meg, aki élő legendának számít. Azt írta mellé, hogy akik elég bátrak az ugráshoz, azok nézzék meg ezt is. Jó ideig nem foglalkoztam a dologgal, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, vagyis az utolsó napon küldtem be mégis a jelentkezésemet. Nem gondoltam volna, hogy idáig jutok, a jelentkezéskor úgy gondoltam, hogy lesz, ami lesz. Utólag az is kiderült, hogy a keresztapám is hallotta a felhívást egy rádióban, és arra gondolt, hogy ez pont nekem való, de végül nem szólt róla senkinek. Bő egy évbe telt, mire kiválasztottak négyünket űrhajósjelöltnek, majd további egy évig képeztek és szűrtek minket, végül pedig engem szavaztak meg kutatóűrhajósnak. Nagyon izgalmas volt az egész folyamat, voltak egészségügyi vizsgálatok, tesztrepülések, szimulációs gyakorlatok. Például, amikor már csak négyen voltunk, egy parancsnokkal együtt bezártak minket egy 48 nm-es konténer-létesítménybe. Ez volt az izolációs gyakorlatunk, ennek keretében szimuláltuk azokat a helyzeteket, amik a világűrben is történhetnek. Nem volt nálunk telefon, nem tudtunk a külvilágról semmit, de azt sem tudtuk, hogy mennyi ideig leszünk bezárva. Fokozatosan bevezették az étel-, és alvásmegvonást, közben ugyanúgy voltak fizikai edzések, tesztek, elvégzendő kísérlek. Végül hat napig tartott a gyakorlat."

„Szeretném továbbadni az inspirációt”

Tiborék a gyakorlati képzés mellett rengeteget tanultak, többek között űrdinamikát, űrorvostant, űrmérnöki ismereteket, de meg kellett szerezniük a magánpilóta szakszolgálati engedélyt is. Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóssal együtt jelenleg egy közel egy éves nemzetközi képzésen vesz részt Amerikában, ezt követheti majd az űrutazás.

"Egy pici félsz van bennem, de nem a felbocsátás, hanem a ránk váró terhelés miatt – vallja be. – A HUNOR-program a kutatómunkáról szól, arról, hogy magyar egyetemek, kutatóműhelyek és cégek kutatásait vigyük fel a világűrbe. Ezek a kísérletek magyar tudósok szerelem-projektjei így elég nagy rajtunk a felelősség. Ezeket a kutatásokat csak az űrben tudjuk elvégezni, csak ott adott a hozzájuk szükséges mikrogravitáció és sugárzás. Ezen túl az én személyes motivációm több tényezőből is áll. Azt szoktam mondani, hogy amit eddig elértem az életben, azt nagyrészt a példaképeimnek köszönhetem, akik inspiráltak, motiváltak. Ilyen az édesapám, de sok olimpikonra, sportolóra is felnézek.  Én is szeretném továbbadni az inspirációt a fiatalabb generációnak. Ugyanakkor bennem van a kalandvágy is, hogy megtapasztaljam a világűrt. Ki ne akarna űrhajós lenni? Nagyon várom azt a pillanatot, amikor lenézhetek majd a Földre. Sok űrhajós beszámol arról, hogy amikor meglátja a parányi bolygónkat, teljesen átértékelődik az életszemléletük..."

Szöveg: Szabó C - Fanny magazin