Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.09.25.

Árvíz: az óriási összefogásnak köszönhetően gond nélkül átvonult az országon az árhullám

A környező országokban emberáldozatot és jelentős károkat is követelt az elmúlt évtized legsúlyosabb árvize, de nálunk a jól szervezett munkának és a példátlan összefogásnak köszönhetően gond nélkül vonult le. Az árvíz elleni védekezés közös magyar siker.

Megcsináltuk! Orbán Viktor jó híreket közölt a legutóbbi Árvízinfón. A miniszterelnök elmondta, hogy kedden Mohácsnál tetőzik a Duna, majd ezt követően szerdára elhagyja az árhullám az országot Szerbia irányába. A tájékoztató szerint gyors ütemben zajlik az apadás, és az árvíz elvonultával a vízügyesek helyét egyre inkább az egészségügyi szakemberek veszik át. 

árvíz
Sikeres volt az árvízi védekezés, amely során kétmillió homokzsákot építettek be, ezekhez 32 köbméternyi homokot használtak fel. Fotó: Ripost

Kétmillió homokzsák, több tízezer ember

Orbán Viktor összegzésként elmondta, hogy az elmúlt 12 napban összesen 40 kilométeren ideiglenes védművet, 4600 méteren mobilgátat kellett kiépíteni. Kétmillió homokzsákot vetettek be a védekezésnél, ezekhez pedig 32 köbméternyi homokot használtak fel. A legkritikusabb napokban több tízezer katona, katasztrófavédelmi dolgozó, rendőr, rab és önkéntes dolgozott a gátakon. Az elmúlt évtized legsúlyosabb árvízénél a következőképpen alakultak a konkrét számok: 

Budapesten az árvíz előtt a Duna 205 centiméteren állt, 806 centiméter lett. Bajánál 173-ról 900 centiméter fölé ment a víz.

Orbán Viktor már az árvízi védekezés elején arról beszélt, hogy "a 2013-as árvíz után, most is meg fogjuk csinálni, csak élesnek kell maradni". A Ripost összeszedte az elmúlt 12 nap árhullám elleni védekezés legfontosabb állomásait:

Árvízi védekezés napról napra

  • Szeptember 13. péntek:

A miniszterelnök a komoly esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést ellenőrizte Budapest és Pest vármegye határán, a Duna árvízvédelmi létesítményeinél. Ennek során meghallgatta a vízügyi szakemberek és a védekezésért felelős Energiaügyi Minisztérium vezetőinek egész Magyarországra vonatkozó jelentését a várható vízállásokról és a szükséges intézkedésekről. 

  • Szeptember 15. vasárnap:

Országszerte megkezdték a védekezést, Orbán Viktor a Római-partra látogatott, ahol kijelentette, hogy "nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni!" A miniszterelnök hangsúlyozta: minden szükséges technikai és pénzügyi eszköz rendelkezésre áll.

  • Szeptember 16. hétfő:

Ausztria felől megérkezett Magyarországra a Dunán a 2013 óta nem látott vízmennyiség, miután pár nap alatt szokatlanul nagy mennyiségű csapadék esett Közép-Európában. Az akkori előrejelzések azt mutatták, hogy Budapesten meg fogja közelíteni az árhullám a 11 évvel ezelőtt mért szintet. Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével aznap reggel megtartotta első ülését az árvízvédelmi operatív törzs.

Még aznap a kormányfő egyeztetést folytatott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel a Sándor-palotában; a megbeszélésen a kormányfő tájékoztatást adott az államfőnek az árvízi védekezési munkálatok aktuális állásáról.

  • Szeptember 17. kedd:

A valaha mért legmagasabb árvíz folyt át a Lajtán. Ezért is döntött úgy Orbán Viktor, hogy engedélyt ad a Lajta főmeder és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására.

  • Szeptember 18, szerda:

Az árvízi védekezés legnehezebb szakasza kezdődött meg, miután szerda hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám legmagasabb vízszintje. Orbán Viktor akkor az árvízinfón azt mondta, hogy ez az időszak a legnehezebb a védekezésben, és akkortól számolva körülbelül egy hétig, nyolc napig tart majd.

Még azon a napon érkezett a hír, hogy Kisoroszit elzárta a víz a külvilágtól. Csak motorcsónakkal vagy helikopterrel lehetett megközelíteni a Duna-menti települést.

  • Szeptember 20. péntek:

 Esztergomnál tetőzött a Duna, 752 centiméter volt a vízállás. 

  • Szeptember 21. szombat:

Budapestet szombaton hajnali öt órakor érte el a tetőzés, a szakemberek akkor 830 centiméteres vízállást mértek. A fővárosnál és az onnan északabbra eső területeken már apadni kezdett a Duna. A 830 centiméteres tetőzés egyébként 51 cm-rel maradt el a 2013-as legmagasabb értéktől. 

  • Szeptember 23. hétfő:

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság hétfői közleményében az állt, hogy Baján is megtörtént a tetőzés, ott valamivel több mint 920 centiméteres vízállást mértek. Orbán Viktor ekkor az árvízinfón már úgy értékelt:

Az árvízre különösen igaz az a népi bölcsesség, hogy az eredmény minősít. Sikerült a vizet benn tartani a mederben, egyetlen olyan szakasz volt, ahol ez nem volt lehetséges.

  • Szeptember 24. kedd:

Mohácsnál tetőzött a Duna, majd ezt követően déli irányba elhagyta az ország területét az árhullám. A miniszterelnök úgy summázta a helyzetet, hogy az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek