RETRO RÁDIÓ

Árvíz: Jóval több a mobilgát, mint 2013-ban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 09. 18. 19:15

Áll a mobilgát Magyarország több területén. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a védekezés megfelelő ütemben halad, és minden erőforrás rendelkezésre áll.

A Ripost szeptember 17-én Visegrádon és Szentendrén tartott helyszíni szemlét a vízvédelmi eszközök építése során. A mobilgát már kedden mindkét helyen szinte teljesen elkészült, az adott településeken élők így fellélegeztek.

Most már Visegrádot is mobilgát védi  Fotó: Ripost

Visegrádon nem lesz baj az árvíz miatt 

– mondta az egyik vízpart közeli vendéglő tulajdonosa. - A mobilgát miatt a Duna biztosan nem bánt bennünket, de a belvíz miatt kipakoltuk a konyhánkat, hogy ne károsodjon a berendezésünk. Sajnos a következő napokban nem nagyon tudunk rendesen kinyitni – magyarázta a vállalkozó.

A Visegrádnál felépített mobilgát egyébként megakadályozná, hogy az Apátkúti-patak a Dunába folyjon. A problémát a szakemberek nagy teljesítményű szivattyúkkal hidalják át. 

Szentendrét is mobilgát védi a folyó kiáradásától.

Szentendre
mobilgát
Szentendrét már 2013-ban is mobilgát védte, most is jó szolgálatot tesz Fotó:  Ripost

Mint ismert, minden idők egyik legsúlyosabb árvizét 2013-ban kellett Közép-Európának, és persze Magyarországnak átvészelnie. A szakemberek becslése szerint idén a maximális vízszint mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint 2013-ban volt. A Dunakanyarban és a fővárosban szombaton tetőzik az árhullám. Budapesten egyébként a szakemberek szerda reggel 683 centiméteres vízállást mértek. Komáromnál és Esztergomnál várhatóan már csütörtök este tetőzik a víz, a Szigetközben pedig csütörtök reggelre.

Mobilgát több településen áll

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kommunikációs osztálya az ímélen feltett kérdéseinkre az alábbi válaszokat adta:

- Árvízvédelmi falakat olyan belterületeken létesítenek, ahol a szokványos, szerkezetes földtöltésekhez szükséges hely nem áll rendelkezésre. Magyarországon az árvízvédelmi falak és a mobil árvízvédelmi falak túlnyomó többsége az önállóan védekező önkormányzatok tulajdonában és kezelésében van. Az árvízvédelmi falak fix magassággal és kiépítéssel rendelkeznek. Ezzel szemben a mobil árvízvédelmi falak esetében az oszlopok helye (alépítménye) van kialakítva, a mobil elemeket pedig egy raktárban tárolják, és szükség esetén állítják fel – írták. 

Mobilgát védi többek között Csepelt és Nagymarost is. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az utóbbi helyen ellenőrizte a védekezést, először Nagymaroson, majd Kismaroson járt. Megállapította: a nagymarosi mobilgát jól vizsgázik.

Nézd meg a miniszterelnök árvízi munkarendjéről készült videónkat!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.