Marics Peti
Rétvári Bence szerint ennek köszönhetően sokkal jobb a helyzet most, mint a 2013-as árvíz idején volt.
Rétvári Bence, a belügyminisztérium államtitkára a Facebookon tett közzé egy videót, amiben arról beszélt, hogy sokkal jobban áll az árvízi védekezés, mint a legutóbbi, 2013-as árvíz idején. Az államtitkár szerint ez annak köszönhető, hogy a 2013-as nagy árvíz után a kormány jelentős léptékű árvízvédelmi fejlesztésekről határozott.
Eddig már több mint 150 milliárd forint értékben fejeződtek be árvízvédelmi beruházások
- közölte.
Ennek során elvégezték:
Rétvári Bence további két nagy projektet emelt ki, amelyek 2013 óta megvalósultak. Az egyik ilyen a Duna-projekt, amely 152 települést érintett, több mint félmillió lakossal. Ez az árvízvédelem 120 kilométernyi védvonalat érintett és magában foglalta a töltés fejlesztését, megerősítését és a szivárgásvédelmet is.
Ez egy 28 milliárd forint értékű beruházás volt, amely mára teljesen befejeződött.
A másik jelentősebb beruházást, amelyet az államtitkár kiemelt, azt már 2022 júniusára befejezték. A Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja 30 milliárd forintba került. Ez az egyik legjelentősebb beruházás volt az egész vármegyében.
Ez a műtárgy egyfajta árvízkapuként szolgál, és komplex védelmi rendszert nyújt árvíz idején is
- közölte Rétvári Bence. Kiemelte, hogy az említett két komoly beruházáson kívül számtalan más, elkészült és készülőben lévő projekt is segíti a jelenlegi árvízi védekezést: nagy műtárgyakat is fejlesztettek 14 milliárd forintból, a jelenlegi árvízben ezek közül érintett:
Az államtitkár jelezte, hogy ezek a fejlesztések a jövőben sem állnak le. A már megvalósult 150 milliárd forintnyi dunai árvízvédelmi-vízügyi fejlesztés mellett további 100 milliárd forintnyi fejlesztés most is folyamatban van. Ezek részlegesen már most is tudják segíteni a védekezési munkát.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szintén a Facebookon közölte, hogy összesen több mint 4 ezer ember dolgozik a védekezésben a hivatalos szervektől:
Ezen kívül már a H145-ös honvédségi helikoptert is bevetették a védekezésben, a feladata, hogy az árlefolyást vizsgálja, segítsen a felderítésben és légi felvételeket készítsen. A kétéltű járművek bevetését is parancsba adták, ha valahol átszakadna a gát és szükség lenne rájuk
- tudatta az államtitkár.
A Duna várhatóan 860 centiméteren tetőzik a hétvégén Budapesten.