tóth gabi
A Duna várhatóan 860 centiméteren tetőzik a hétvégén.
Legyőzzük az árhullámot, Magyarország megcsinálja – üzente Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán hétfőn este. Arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy ne sértegessék a védekezésben közreműködőket.
Az írta: mindenki kiveszi a részét az árvíz elleni védekezésből, és megköszönte a vízügyesek, katasztrófavédők, rendőrök, katonák, hivatásosak és önkéntesek munkáját. Hozzátette, hogy mindenki teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy megfékezzék az áradást.
A rendvédelmi dolgozók és a katonák oda mennek segíteni, ahová hívják őket. Szükség esetén 3, illetve 24 órán belül lehet őket mozgósítani – fejtette ki a politikus.
A kormány minden segítséget megad a fővárosi védekezéshez is – közölte Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja hétfőn a Facebook-oldalán.
Sára Botond tájékoztatása szerint Budapest Főváros Védelmi Bizottsága (BFVB) délutáni ülésén áttekintették a fővárosi árvízi helyzetet a védekezésben részt vevő szervekkel és hatóságokkal.
Megállapodtak, hogy a katasztrófavédelem napi 200 és a kormányhivatal 100 kiképzett önkéntessel segíti a védekezést. A rendőrség a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal megteszi az élet- és vagyonbiztonság megóvásához szükséges intézkedéseket, folyamatban van az árterületen tartózkodó hajléktalanok felkutatása és a szociális ellátórendszerbe terelése – ismertette.
Amennyiben további emberre van szükség, 200 rendőr, a Magyar Honvédség és a kormányhivatal árvízvédelmi kiképzést kapott további állománya is készenlétben áll. Az érintett helyi védelmi bizottságok is folyamatosan üléseznek és tájékoztatást adnak a kerületek aktuális helyzetéről – közölte.
Jelezte, hogy amennyiben a főváros segítséget kér, a 24 órás készültségben álló BFVB összehangolja a védekezés területi szintű feladatait, így biztosítani tudja a szükséges eszközöket és élőerőt a védekezéshez.
A bizottság meghallgatta a budapesti védekezésért felelős főpolgármestert, Karácsony Gergely beszámolója szerint a Fővárosi Önkormányzat védekezése ütemszerűen halad és a szükséges védművek szerda estére elkészülnek – írta bejegyzésében Sára Botond.
Ami sok, az sok, elég a kisstílű hazudozásból! Magyar Péter becsmérli a Magyar Honvédség képességeit, ezáltal azokat a katonákat, akik a gáton állják a sarat – írta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta: „Szégyenletes, hogy amikor egy egész ország összekapaszkodik és helytáll a gátakon, az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel. Több száz katona, számtalan eszközzel, az ország több településén dolgozik azért, hogy elkerüljük a bajt, és minden magyar biztonságban hajthassa álomra a fejét.”
Kiemelte: ma ezrek mozgósítását készítették elő, hogy mindenhol ott lehessenek, ahol szükség lesz rájuk. Az árhullám ideje alatt az országot járják, támogatják az árvízvédelmi munkát, mert a magyar emberek védelménél nincs fontosabb. „Politizálni nem a gátakon kell, arra ott a Parlament” – írta.
Visegrád városának önkormányzata felkészült a közelgő árhullámra, amely komoly fenyegetést jelent a Dunakanyarban. A helyi csapatokat vízügyi szakemberek és a katasztrófavédelem munkatársai is segítik.
Grósz Gábor, a város kommunikációs referense a hirado.hu-nak beszámolt arról, hogy a védekezés már napokkal ezelőtt megkezdődött, amint az előrejelzések szerint a vízszint emelkedése várható volt. Az első intézkedések között szerepelt a csapadékvíz-elvezetők lezárása és szivattyúzása, mivel az esőzések még mindig jelentős problémát okoznak.
A város legfontosabb védelmi eszköze az árvízvédelmi mobil fal, amelyet a révkikötő és a Mahart hajóállomás közötti szakaszon állítottak fel. „Ez egy többéves projekt eredménye, amely pályázati pénzből valósult meg, és nagymértékben megkönnyíti a védekezést” – mondta Grósz Gábor. A mobil fal nagy segítség a város számára, mivel korábban, a 2013-as árvíz idején több százezer homokzsákot kellett elhelyezni, amelyet önkéntesek, helyi lakosok, tűzoltók és katonák segítségével töltöttek meg. Idén azonban a mobil falnak köszönhetően sokkal kevesebb homokzsákra van szükség, bár néhány ponton az önkéntes tűzoltók jelenleg is homokzsákokat töltenek.
Grósz elmondta, hogy a védekezéshez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak. A helyi csapatokat vízügyi szakemberek és a katasztrófavédelem munkatársai is segítik. A városban járt Vitályos Eszter kormányszóvivő és Orbán Viktor miniszterelnök is, hogy áttekintsék a helyzetet és a mobil fal állításának folyamatát.
A lakosságot egyelőre nem vonták be a védekezési munkákba, de ha szükség lesz rá, a hét második felében felhívást tesznek közzé a helyi médiában és az önkormányzat felületein. Grósz Gábor hangsúlyozta, hogy Visegrádon nagy az összefogás az ilyen helyzetekben, és bárki, aki a hegyoldalban lakik, szívesen lejön segíteni, akár homokzsákok töltésével, akár meleg étel vagy ital felajánlásával.
Visegrád ezenkívül segít más településeknek is, amennyiben ott nagyobb szükség van külső erőforrásokra. Például az éjszaka során önkéntesek keresték meg őket Dunaújvárosból, és mivel Visegrádnak egyelőre nincs szüksége további segítségre, őket Dunabogdányba irányították, ahol nagyobb munkára van szükség.
Az elmúlt napok intenzív esőzése miatt Magyarország több területét, köztük Kisoroszit is súlyosan fenyegeti az árvíz. Molnár Csaba polgármester a hirado.hu-nak ismertette az intézkedéseket és a felkészülési folyamatokat.
A Duna vízszintje gyorsan emelkedik, és a szakértők szerint az árvíz szintje akár a 2013-as rekordközeli szintet is elérheti. A települések vezetői, köztük Kisoroszi polgármestere, Molnár Csaba, rendkívüli intézkedéseket vezettek be, hogy megóvják a lakosságot és a helyi infrastruktúrát. Molnár Csaba a hirado.hu-nak részletesen ismertette az intézkedéseket és a felkészülési folyamatokat.
A polgármester elmondta, hogy a település készül egy rekordközeli árvízi szintre, amely akár elérheti a 2013-as 890 centiméteres magasságot is. Ennek megfelelően elrendelték a harmadfokú védekezési fokozatot, és felkészítették a lakosságot arra, hogy a település várhatóan 6-8 napig el lesz zárva a külvilágtól. „Ez a legnagyobb probléma jelenleg, hogy Kisoroszi teljesen elszigetelődhet, és ennek megfelelően kell megoldanunk az ellátási kérdéseket” – mondta a polgármester.
Az elzárásra való felkészülés érdekében az önkormányzat biztosítja, hogy az alapvető élelmiszer-ellátás zavartalan legyen, emellett orvosi és tűzoltói ügyeleteket is fenntartanak. A legrosszabb esetben nagy teljesítményű motorcsónakokkal kell éjszakai vészhelyzetben átszállítani a folyón az embereket. „Ezek azok a problémák, amiket most kezelünk” – tette hozzá Molnár.
Az árvízvédelem hagyományos részét képező gátak megerősítése és a homokzsákok elhelyezése is folyamatban van. „Ezzel jól haladunk, és egyelőre minden a menetrend szerint megy” – számolt be a polgármester. A település összefogott, és a falugyűléseken sokan jelentkeztek önkéntesként a védekezési munkálatokra. Az önkormányzat koordinálásában a hivatalos szervek és a helyi lakosság közösen dolgozik azon, hogy minimalizálják a károkat.
Az árvízvédelmi feladatokat a településre delegált vízügyi szakemberek és speciális mentőosztag is segíti. Molnár Csaba szerint egyelőre van elegendő emberi és anyagi erőforrás, de folyamatosan felülvizsgálják a helyzetet.
A polgármester hangsúlyozta, hogy akiknek el kell hagyniuk otthonukat, számíthatnak az önkormányzat segítségére. Van, aki csak a bútorait pakoltatja feljebb, míg másoknál teljes evakuálásra van szükség, és az összes holmit biztonságos tárolóhelyre szállítják. Azok, akik úgy érzik, hogy elegendő homokzsákokkal és fóliával védekezniük, szintén megkapják a szükséges anyagokat.
A polgármester megemlítette, hogy a 2013-as árvíz tapasztalatai sokat segítettek a mostani helyzet kezelésében. „Mindenki a saját döntése alapján cselekszik, mi pedig biztosítjuk a szükséges támogatást” – tette hozzá.
Az árvízvédelmi felkészülés során a település mindent megkapott a kormánytól, amit kért, legyen az technikai eszköz, anyagi támogatás vagy személyi segítség. „Megfelelő időben kaptuk meg a szükséges támogatásokat, beleértve a speciális mentőosztag segítségét is” – mondta a polgármester.
Molnár Csaba biztosította a település lakóit, hogy az önkormányzat mindent megtesz az árvízi védekezés sikeréért. „A 2013-as árvíz tapasztalatait felhasználva minden eszközzel fel vagyunk készülve a mostani árvízi szint kezelésére. Tudással és erőforrásokkal rendelkezünk, hogy megóvjuk a települést” – mondta a polgármester.
A jelenlegi előrejelzések szerint az árvíz szintje várhatóan 30-40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint 2013-ban, de az önkormányzat nem hagy semmit a véletlenre. „Bízunk abban, hogy sikeresen megvédjük a települést, és mindent megteszünk a lakosság biztonságáért” – zárta a tájékoztatást Molnár Csaba.