Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
INSIDER

Szerző Erdei Róbert Arnold

Létrehozva: 2024.09.18.

Árvíz: egy hatvani család is segíti a rászorulókat – Fotó

Sokan próbálják menteni az értékeiket a Duna áradása miatt. Az évtized árhulláma nemcsak Budapestet, hanem Szentendrét is sújtja, ahol az árvíz miatt hatalmas civil összefogás is kialakult. Egy háromfős hatvani család a szentendrei éttermét nyitja meg a bajba jutottaknak.

Szerző Erdei Róbert Arnold

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, jön az évtized árvize: kedden Budapesten is kilép a medréből a Duna, az árvíz sújtotta területek közül pedig Szentendre is veszélyben van. A partok mentén élők sietve menekítik az értékeiket, mert hamarosan lecsaphat a veszély. Egy helyi családi vállalkozás hatalmas felajánlással próbál könnyíteni a családok helyzetén.

árvíz
Az árvíz miatt hatalmas a készültség Szentendrén / Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

Árvíz miatt veszélyben

Fokozott a készültség a Boris ciklon miatt, amely eddig is komoly bajt okozott Európa-szerte: Bécsben órási árhullám söpört végig, és Magyarországot sem fogja kímélni – épp ezért a hazai szakemberek is felkészültek az árvíz elleni védekezésre: homokzsákokkal és mobil gátakkal védik a folyó menti lakosságot, és utakat zártak le. Az ár tehát jön, de mi készen állunk, sőt! A védekezésből a családok is kiveszik a részüket, a segítség pedig messziről is érkezik: egy hatvani család a szentendrei éttermét nyitja meg azok előtt, akik az árvíz miatt elhagyni kényszerülnek az otthonaikat.

„Szeretném felajánlani, hogy éttermünk a Manna Ételbár Szentendre meleg ételt biztosít korlátozott számban azok számára, akik az árvíz miatt otthonukat elhagyni kényszerültek és nincs lehetőségük főzni! Mi is családi vállalkozás vagyunk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy segítő kezet nyújtsunk minél több embernek! Őszinte együttérzésünk minden vendéglátós kollégának akik most veszélyhelyzetbe kerültek! Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!” - írta az étterem társtulajdonos üzletvezetője, Belléncs-Faragó Maya az egyik nyilvános szentendrei Facebook-csoportban szeptember 16-án, hétfőn.

A háromgyerekes édesanya és férje az éttermük raktárát, valamint a konyhájukat is megnyitja, és meleg ételt szállítanak ingyen a bajbajutottaknak.

A héten nagyjából 60 menüt hordunk ki ingyen és 100 önkéntesnek viszünk holnap, csütörtökön pizzát és zsíros kenyeret lilahagymával.

 - mondta Maja, aki a gyermekével, a 9 éves Szofival együtt készül az emberek fogadására. Szerdán és csütörtökön – amikor a Duna tetőzik - tervezik, hogy akcióba lépnek, és segítenek az árvízkárosultaknak.

árvíz
Szofi is segít az árvíz miatt bajbajutott családoknak / Fotó: Ripost olvasó

„Ilyennel még nem találkoztam!”

A lányom nagyon sokat segít a készülődésben. A konyhán nem tartózkodhat, de háttérmunkákban szorgoskodik! Gondoskodik a tökéletes csomagolásról, az evőeszközökről” – említette meg az anyuka.

A hatvani család az éttermi részt, és a raktárukat is felajánlották az árvízkárosultaknak. 

Kisebb raktárunk van, ahova kisebb használati tárgyakat, dobozokat menthetik az emberek, de sajnos csak korlátozott számban tudunk segíteni. Tudom milyen nehéz lehet most másoknak, és kilátástalan helyzetben lehetnek. Ezért nem is volt kérdés, hogy segítsünk-e. Többekkel felvettük a kapcsolatot, civil szervezetekkel is. Szentendrén hatalmas összefogás van, én ilyennel még soha nem találkoztam!

 – húzta alá a Ripostnak Maya.

Maya a lányaival (balról jobbra)Szofival és Emilivel /
Maya a lányaival (balról jobbra)Szofival és Emilivel / Fotó: Ripost olvasó

Az árvíz Szentendrén becslések szerint a 740-750 centiméteres szintet is elérheti – ez a szint csak 46 centiméterrel kevesebb a 2013 dunai árvízhez képest. Bármely segítség jól jöhet, épp ezért örülnek sokan, hogy készséggel nyújtanak segítőket Mayáék.

„Még nem tudom mennyi embernek tudunk segíteni, de ha kell önkénteseknek is beszállunk. Akár meleg étellel, itallal is mellettük állunk! Ha kell, korábban dolgozunk, meleg ételt főzünk, vagy előbb bezárunk, és megyünk homokzsákot pakolni. Szerdán az önkénteseknek fogunk pizzát osztani, ott leszünk a szentendreiekkel! ” - zárta szavait Maya.
 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek