tóth gabi
Idén minden eddiginél korábban indult a szüret a hazai ültetvényeken. A forróság és az aszály az oka, hogy már be is érett az alma. Milyen lesz a termés és hol szedhetünk magunknak almát? Mutatjuk!
A legidősebb termelők és szakemberek sem emlékeznek olyan évre, amikor augusztus elején elkezdődhetett volna a szüret, idén mégis így történt néhány ültetvényen. A Jonathán fajtát pedig október helyett már szeptember elején elkezdik szüretelni. Ennek oka főként az időjárás: korábban jött tavasz, kevés csapadék, forróság és fagyok nehezítették idén a gazdák dolgát. Milyen almatermés várható idén és hol szedhet magának a gyümölcsből az, aki a lehető legfrissebbre vágyik?
Nem tett jót az aszály a hazai almaültetvényeknek: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) becslése szerint az idén hozzávetőlegesen 150.000 tonnával kevesebb almát takaríthatnak be a hazai ültetvényeken, mint tavaly.
holott 110.000 tonnára tehető a hazai étkezési alma piac, és 400.000 tonna a feldolgozóipari kapacitás. Az aszály és a hőség miatt a gyümölcsméretek növekedése elmarad a szokásostól, így – főleg az eleve kisgyümölcsű fajtáknál – várhatóan kisebb lesz a gyümölcsméret, amit az étkezési alma piacnak idén tolerálnia kell. Vagyis idén az átlagosnál gyengébb termés várható, a belföldi étkezési és feldolgozóipari igényeket nem tudja teljes mértékben fedezni a leszüretelt mennyiség.
Hazánkban 20.564 hektáron folyik almatermelés. Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is termelnek almát az országban, a legfontosabb termesztőkörzetünk azonban továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15.136 hektár almaültetvény található.
Az itthon megtermelt alma jelentős része a hazai piacra kerül. Az ipari alma többségét a léüzemek dolgozzák fel, míg az étkezési minőségű gyümölcsökkel a boltokban és a piacokon találkozhatnak a vásárlók-írja a NAK.
Az alma amellett, hogy egy igazi vitaminbomba, jótékony hatással van általános egészségünk megőrzésére, illetve az őszi időszakban az immunrendszer erősítésében is fontos szerepe van. Jó tárolhatósága miatt pedig szinte egész évben rendelkezésre áll a piacon. Az almának jelentős a rosttartalma, aminek kiemelt jelentősége van az egészséges étkezés szempontjából.
A szedd magad mozgalomhoz idén is több almaföld tulajdonosa csatlakozott. A gyumolcsvadasz.hu adatai szerint legalább 15 ültetvényen várják a vedd magad/szedd magad iránt érdeklődő vevőket.
Ültetvény | Várható szezonkezdés | Bejelentkezés | Elérhetőség |
Bocskaikert | Szeptember 25. | Kötelező telefonon | +36202328015 |
Kadó Gyümi, Kerekegyháza | Augusztus 25. | Ajánlott | +36209663001 |
Tök jó gyümölcs, Zsámbék | Augusztus 29. | Nem szükséges | +36703705820 |
Bognár Tibor, Zalaegerszeg | Szeptember 16. | Nem szükséges | +36203719532 |
Horváth Mezőgazdaság, Fertőd | Szeptember 11. | Nem szükséges | +36309373760 |
Lakhegyi Alma, Lakhegy | Október 1. | Erősen ajánlott | +36309797202 |
Venyim Gyümölcse Kft., Nagyvenyim | Szeptember 24. | Kötelező telefonon | +36204699761 |
Almáskert Törökbálint | Szeptember 25. | Nem szükséges | facebook.com/DomaFarm |
Gombos László, Madocsa | Szeptember 6. | Ajánlott | +36303607256 |
Bagoly László, Nyíregyháza | Szeptember 21. | Erősen ajánlott | +36703951586 |
Dancsi Kertészet, Bocskaikert | Szeptember 7. | Nem szükséges | facebook.com/dancsialma |
Győri Sándor, Mozsgó | Szeptember 10. | Kötelező telefonon | +36305392213 |
Dolina Gyümölcs, Pomáz | Augusztus 31. | Nem szükséges | +36205809801 |
Szobi Gyümölcsöskert | Október 1. | Nem szükséges | +36204904270 |
Forrás: gyumolcsvadasz.hu |