RETRO RÁDIÓ

„Soha nem felejtettelek el” - sírva keresi az árvaházba adott fiát Margit

Létrehozva2024. 08. 29. 13:00

Margit kiskorú volt, amikor megszülte a fiát, akit három éves korában láthatott utoljára. Az összetört anyuka bármit megtenne, hogy újra magához ölelhesse rég nem látott fiát.

Horváth Margit 16 éves volt, amikor életet adott a fiának, Bélának. Az anyuka fiatal volt, de mindennél jobban szerette a kisfiát, azonban úgy gondolja, hogy akarata ellenére szakították el tőle. A fiút hároméves korában örökbe adták, azóta semmit nem tud róla. 

Az édesanya féltve őrzi régi képeit Fotó: beküldött

„Jó, hogy anya lehetek”

Béla már felnőhetett, az 52 éves nőnek pedig született két gyermeke. Margit Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élt, de pár éve kiköltözött Ausztriába. Évek óta próbálja megtalálni Bélát, de mindenhol falakba ütközik.

Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy állapotos vagyok a fiammal. Végig csak az járt a fejemben, hogy milyen jó, hogy anya lehetek. Sajnos az apuka olyan életvitelt élt, amiről úgy gondoltam, hogy nem fér az életünkbe 

- mondta az anyuka.

„Mindent megtettem”

Margit kiskorú, egyedülálló szülőként minden tőle telhetőt megtett, hogy gondját viselje a gyermekének, azonban a rokonai jobbnak látták beadni egy gyermekotthonba; később pedig aláíratták vele a lemondó nyilatkozatot.

Mindent megtettem azért, hogy tudjak neki enni adni. Eljártam napszámba dolgozni, vittem a karomon a földekre

 - mesélte.
 

Margitnak csak a fényképek maradtak a fiáról Fotó: beküldött


„Nem én akartam, hogy bekerülj az otthonba”

Margit rendszeresen látogatta a fiát az otthonban, azonban három évesen örökbe adták, azóta pedig semmit nem tud róla. Minden vágya, hogy újra a karjába zárhassa a gyermekét. Az anyuka fiatalabb fia és a lánya, szintén nagyon szeretnék megismerni a féltestvérüket.

Soha nem felejtettelek el és nem én akartam, hogy bekerülj az otthonba 

– üzente fiának zokogva az édesanya, aki hozzátette: „Hiába lakom kint Ausztriában, ha megtudnám, hogy hol van azonnal vonatra ülnék és mennék haza hozzá.”

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.