kulcsár edina
Létrehozva: 2024.08.17.
Helyzetjelentés az ukrán határról: meglepő dolgokat tapasztaltunk
Több mint két és fél év telt el a háború kitörése óta, de vannak sokan, akik még csak most döntenek úgy, hogy elhagyják hazájukat. A magyarok pedig még mindig ott vannak, hogy segítsenek a rászorulóknak.
Ellátogattunk Záhonyba és Beregsurányba, hogy megnézzük, milyen állapotok uralkodnak az ukrán-magyar határnál két és fél évvel a háború kitörése után. Megdöbbentő volt látni, hogy a magyarok még mindig milyen komoly segítséget nyújtanak a menekülteknek.
2022. februárjában naponta több tízezer ember kelt át a határon, hogy a háború elől menekülve új életet kezdjen Magyarországon vagy Nyugat-Európában. Mára ez a szám jóval lecsökkent, de még mindig naponta több tucat ember kér segítséget, miután elhagyta Ukrajnát és megérkezett Magyarországra.
Elsősorban nők és gyermekek érkeznek át a legális határátkelőkön, mivel a katonakorú férfiakat nem engedik ki Ukrajnából.
Ha nekik mégis valahogy sikerült átszökniük, akkor Magyarországon már biztonságban vannak, mivel a magyar hatóságok nem toloncolják őket vissza Ukrajnába.
Záhony
Záhony volt utunk első állomása. A rendezett kisvárosban feltűnő volt, hogy milyen nagy arányban vannak ukrán rendszámos autók. A főtéren leparkoltunk, és a helyieket kérdeztük arról, hogy mit gondolnak ennyi idő elteltével a menekültválságról.
Bár az emberek véleménye megoszló volt, a helyiek nagy többsége egyetértett abban, hogy az igazi rászorulóknak segítség kell. Az általunk megkérdezettek többsége átélte a 2022-es nagy menekültválságot, és mint mondják, rengeteg megható jelenet játszódott le a szemük előtt.
A téma a mai napig rendkívül érzékeny sokak számára, így sokan csak név nélkül nyilatkoztak nekünk. Egy férfi például arról mesélt, hogy Záhony manapság családegyesítő helyszínként funkcionál. Az anyák és gyermekeik ugyanis a rendes határon tudnak átjönni, a katonakorú férfiakat azonban nem engedik át. Nekik a zöldhatáron kell próbálkozniuk, ha nem akarnak bevonulni a seregbe. Az anyák vagy feleségek ezért gyakran Záhonyban várakoznak, amíg a férjeik odaérnek a segítségpontra.
Ha a férfiak átúszva a Tiszát sikerrel járnak, és átérnek, akkor nagy az öröm, de sajnos sokszor látni olyat is, hogy valaki napokig hiába várja a férjét. Őt feltehetően elfogták az ukránok és elviszik a kiképzőközpontba, majd onnan a frontra.
– meséli a nevét nem vállaló helyi lakos.
A háború kitörésekor hat segítségpont üzemelt a határ közelében, a menekültek számának csökkenésével ez mára kettőre apadt. Záhonyban a Magyar Református Szeretetszolgálat üzemeltet segítségpontot. A vonattal vagy egyéb módon érkező menekültek egyből a vasútállomáson tudnak segítséget kérni, ha szükségük van rá.
Egy közel 100 négyzetméteres, jól felszerelt konténer várja a menekülteket játszósarokkal, étellel és egyéb hasznos eszközökkel. Az emberek itt pár órát tudnak eltölteni, majd eldönthetik, hogy saját maguk tovább utaznak vagy elmennek a szintén Záhonyban található szállásra, ahol akár 2 napra is maradhatnak.
Itt szintén remek felszereltségű épület várja őket, ahol lehetőségük van zuhanyozni, aludni vagy csak kipihenni az út fáradalmait. Sok játék, kiságy és szoptatósarok is várja az ideérkezőket, így a gyermekeknek is könnyebb az átélt stresszről megfeledkezni.
Beregsurány
A záhonyi tapasztalataink után a kocsival egy órányi autóútra található Beregsurányba utaztunk, ahol a helyi segítségpontot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat üzemelteti. Ide általában kevesebben érkeznek, mint Záhonyba, de ez nem azt jelenti, hogy a menekültellátás színvonala itt bármivel is kevesebb lenne. A szeretetszolgálat munkatársai külön figyeltek arra, hogy a konténerekben elhelyezett menekülteknek légkondicionált helyiségeket tudjanak biztosítani, van kialakítva külön baba-mama szoba, de még arra is figyeltek, hogy aki kisállattal jön, annak is legyen külön szoba.
Az óriási kertben játszótér, focipálya és kosárpálya is várja a kicsiket, míg az önkormányzat által biztosított épületben ágyak és játszósarok – tele könyvekkel és játékokkal – van kialakítva.
Az ideérkezők is pár napot tudnak a segítségponton maradni, szükség esetén a máltaiak tudnak ruhát, cipőt és egyéb ellátmányt is biztosítani. Az éppen szolgálatban lévő Bíró-Sas Nádja, a Beregsurányi segítségpont Vészhelyzetkezelési Munkacsoport csoportvezetője a Ripost munkatársait körbevezette a helyszínen.
A riportot egy alkalommal félbe kellett szakítani, mert a rendőrök egy ukrán-magyar kettős állampolgárt hoztak a segítségpontra. Mivel a 26 éves férfi magyar állampolgár is, így a rendőröknek nem volt vele különösebb teendőjük. Ha ukrán állampolgár lett volna, akkor először beviszik a rendőrőrsre, ahol kiállítanak számára egy ideiglenes tartózkodási engedélyt, amivel 30 napig tartózkodhat Magyarországon. Ezt követően pedig a segítségpontra szállítják.
Fontos, hogy a magyar hatóságok senkit nem toloncolnak vissza, aki a háború elől menekült el Ukrajnából.
Bíró-Sas Nádja elmesélte, hogy két éve dolgozik a segítségponton, és még mindig az ad erőt neki, hogy segíteni tud másokon.
Ezek az esetek nem is akkor hatnak meg, amikor megtörténik, mert akkor dolgozik az adrenalin és a segítővágy. Sokkal inkább utólag visszagondolva érzékenyülök el egy-egy emberi sorson, történeten
– nyilatkozta Nádja, aki egy megható történetet is megosztott velünk. Egy fiatalkorú fiú egyedül érkezett meg hozzájuk. Azt mondta, hogy a szüleinek nem volt pénze elintézni az irataikat, így ők Ukrajnában maradtak. A segítségpont munkatársai értesítették a nyíregyházi gyámügyet, majd a fiú pár nap után az ottani gyermekotthonba került, végül pedig nevelőszülőkhöz. A fiú a 18. születésnapján visszatért a beregsurányi segítségpontra, ahol ismét találkozhatott az időközben útlevélhez jutó édesanyjával.
Óriási volt az öröm, nagyon megindító élmény volt. Ezekért a pillanatokért érdemes ezt csinálni, ennek a fiúnak a történetét soha nem fogom elfelejteni
– mondta elcsukló hangon Nádja a Ripostnak.
Elkel a segítség
Rengeteg olyan nehéz sorsú ember van Kárpátalján és belső Ukrajnában is, akik különböző okok miatt még csak most hagyják el az otthonukat. Nekik épp olyan nehéz, mint azoknak, akik már két éve eljöttek Ukrajnából. Ezért is nagyon fontos, hogy a határon olyan körülmények fogadják őket, ami biztonságot jelent számukra.
Az általunk felkeresett helyszíneken olyan emberek dolgoznak, akik anyanyelvi szinten beszélik az ukrán nyelvet. Ez különösen nagy segítség azok számára, akik csak ukránul tudnak kommunikálni. Az út végén megállapítottuk, hogy az általunk látott körülmények és megismert emberi sorsok is nagyon megrendítőek. Pedig mi csak egy napot töltöttünk a határnál. Egyetértés alakult ki köztünk, hogy minden tisztelet megilleti azokat, akik hosszú hónapokon vagy éveken keresztül dolgoznak a segítségpontokon és ugyanolyan lelkesedéssel tudnak dolgozni, mintha az első napjuk lenne.
Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Feliratkozom
