RETRO RÁDIÓ

Aggasztó hírekről számolt be a villányi borász, így hatott a kánikula a szőlőtermésre

Létrehozva2024. 08. 27. 11:00

Villány a vörösborairól vált világhírűvé. Az idei év érdekessége, hogy noha a korábbi években még el sem kezdődött a szüret, idén már lassan az utolsó szőlő fürt is a kádakban erjed.

Már augusztus elején roskadoztak a tőkék az érett szőlőfürtök alatt. Általában szeptember elején veszi kezdetét a fehér fajták szedésével a szüret a villányi borvidéken. Idén azonban már a késői vörös szőlők is a kádban erjednek. Az meleg időjárásnak köszönhetően több héttel korábban befejeződött a betakarítás.

A rendkívül magas hőmérsékletnek köszönhetően az utóbbi időben a terméskorlátozás által meghatározott mennyiséget sem lehet betakarítani az ültetvényekről Fotó: olvasói

A borvidéken az elmúlt három hónapban 30 fok feletti volt a nappali hőmérséklet, amit nem sokkal hűvösebb éjszakák követtek. Ez nagyban felgyorsította a szőlő érését, és így a szüret is hetekkel korábban megkezdődött.

Az elmúlt időszakban a csapadék mennyiségre nem lehetett panasz, viszont az eloszlására igen. Sokáig nem esett az eső, amit órási özönvizek követtek, ami nem kedvez a szőlőnek. A rendkívül magas hőmérsékletnek köszönhetően az utóbbi időben a terméskorlátozás által meghatározott mennyiséget sem lehet betakarítani az ültetvényekről. 

-mondta Kiss Gábor borász, aki szívét-lelkét adja borainak minden egyes cseppjébe.

Már augusztus elején roskadoztak a tőkék az érett szőlőfürtök alatt  Fotó: olvasói

Soha nem volt ennyire meleg és száraz a nyár, mint idén. A merlot szüretelését már augusztus 20.-án megkezdtük, október második hete helyett. És november helyett már szeptember közepén be fog fejeződni az idei szüret. 

-árulta el a borász, aki úgy ítéli meg, hogy idei termés nagyon kevés lesz, ám nagy esély van egy kiváló évjáratra. 

Az utolsó korai szüret 2013-ban volt Villányban. Az akkor készült borok is kiváló minőségűek lettek, de 3 év helyett csak 4-5 év után adták ki az igazi karakterüket. Ezeket a borokat több évig érleljük mire megmutatkozik az igazi íze és zamata

 - mondta a Ripostnak Kiss Gábor. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.