RETRO RÁDIÓ

Több mint 11 ezren ússzák át a Balatont - fáradtan, de mosolyogva érnek partot Bogláron

Létrehozva2024. 07. 21. 15:12

Nagyon sokan érkeztek vasárnap a Balaton partjára, hogy leküzdjék a hullámokat és átússzák a tavat.

Vasárnap reggel vette kezdetét a 42. Lidl Balaton-átúszás. Az első indulók hét órakor rajtoltak Révfülöpről, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot.

51 országból összesen 11 450 előnevezőt vártak erőpróbára Fotó: Vasvári Tamás

Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap azonban rajthoz álltak az indulók, és a szervezők délig 11 és fél ezer nevezőt számláltak.  A 26-27 fokos vízben a legelső indulókat hét órakor engedték be a vízbe. A résztvevők a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón keresztül szelték a habokat és Révfülöp felől a Balaton déli partja felé vették az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhatott, vagy akár ki is mászhatott, és megpihenni a vitorlásokon. 

Az indulók többsége megküzdött az embert próbáló feladattal, és fáradtan ugyan, de mosolyogva ért partot Fotó: Máthé Zoltán

A Balaton-átúszásra több mint 1100 hazai településről és 51 országból összesen 11 450 előnevezőt vártak erőpróbára. A létszámlimit már korábban betelt, azonban az egynapos halasztás miatt néhány százan lemondták a részvételt. Az úszókat felkészült szervezés várta a helyszínen. A  150 vitorlás mellett három kórházhajó, és motorcsónakok, valamint orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők, vízirendőrök és több száz szervező garantálja a résztvevők biztonságát. A neves sporteseményt 1979 óta rendezik meg minden évben, és különlegessége, hogy még soha nem történt komolyabb baleset.
Egy átlagos úszó 2 óra 50 perc alatt tudta teljesíteni a távot, de az igazolt versenyzők természetesen ennél lényegesen gyorsabban. A férfi rekordot 2020 óta Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes úszó tartja 57 perces eredménnyel, a legjobb női időt 2016-ban úszta Risztov Éva állította fel a Révfülöp és Balatonboglár közötti távon. 
Az indulók többsége megküzdött az embert próbáló feladattal, és fáradtan ugyan, de mosolyogva értek partot.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.