Létrehozva: 2024.07.24.
Módosítva: 2024.07.27.

Tudtad? 11 milliós jutalom jár járatritkításért Budapesten – Karácsony 200 millióval tömte ki a spanokat

A főpolgármester megint kitömte jutalommal a haverokat, miután 50 milliárdos adósságba taszította májusban a fővárost.

Míg az a nagy kérdés a Városházán, hogy a csőd szélén lavírozó főváros hogyan húzza ki az év végét pénzügyileg, addig Karácsony Gergely összesen 200 millió forinttal tömte ki ismét a haverokat - írta meg elsőként a Mandiner. 

A főpolgármester tavaly óriási botrányt robbantott azzal, hogy míg eladósította Budapestet, addig hitelből fizetett prémiumot kedvenc kádereinek. Most is ugyan ez a helyzet, de már fifikásabb volt Karácsony, inkább előremenekülve és áldozati pózban ő jelentette be a döntését, miszerint 200 millió forint jutalmat ad a közcégek vezetőinek. Így fordult elő az is, hogy az utasokat lepulykázó Walter Katalin mesés összeghez jutott. A BKK vezére a havi 2,8 milliós fizetése mellett 11,6 millió forintot tehet zsebre most, miközben év elején járatritkítási csomagot akart átnyomni sunyin a budapestieken. Mártha Imre, a luxuséletet élő budapesti közművezér is kapott "szerény" 11,7 milliót és a sornak még nincs vége... 

20230923_hallhatatlanok tarsulata_02454_MW_bulvar_MK
Csőd szélén a város, de Karácsony Gergely ismét megszórta jutalommal a haverokat Fotó: Ripost

Vitézy Dávid, az alig pár száz szavazattal alulmaradó volt főpolgármester-jelölt szerint, csúsztatás lehet Karácsony érvelése, ezért is kéri, hogy a főpolgármester az összes jutalomra vonatkozó dokumentumot hozza nyilvánosságra...

Adósságban a város, de 200 milliós prémiumra azért futja

Akár milliárdos is lehetett a kamata annak az 50 milliárdnak, amelyet a csőd szélén vergődő Karácsonyék a tavalyi trükkös hitelfelvétel (faktorálás) után visszafizettek a hitelintézeteknek. A helyzet azonban nem változott a pénzügyi trükközés ellenére sem. Az idén befolyó iparűzési adóból ugyan fedezték Karácsonyék a tavalyi kötelezettségeket, de ennek az az ára, hogy az ideieket már májusban sem tudta fizetni a Városháza. Ezért májusban újabb trükkös hitelhez folyamodtak, azaz újabb 50 milliárddal adósították el a bankok felé Budapestet. Ezt talán vissza tudja fizetni ősszel a főváros, de akkor szintén elkölti erre az akkor befolyó iparűzési adót. Vagyis ördögi körbe kerültek, mindig előre költik el a bevételt. A pénzügyi szerencsétlenkedés miatt, az új közgyűlés az évet nagyon nehezen fogja tudni megoldani. Ezért is közölte inkább előre a főpolgármeser Facebook-oldalán a jutalomosztást, hogy elkerülje az újabb botrányt.

Az utasokat vágásérett pulykákhoz hasonlító Walter Katalin BKK-vezér 11,6 millió forint jutalmat tehet zsebre Fotó: MW

Csak a vezetők kaptak milliókat, a dolgozók nem 

Karácsony Gergely a jutalom osztás kapcsán arra hivatkozott, hogy a cégvezetők és dolgozók "emberfeletti erőfeszítésekkel" bizonyítottak. Csak csöndben jegyezzük meg, hogy a dolgozók kimaradtak a szórásból. Sőt az ismét, 11 millió 748 ezer forintos prémiummal kitömött és luxuséletéről elhíresült Mártha Imre közművezér alig tudta lenyugtatni a "gombokért" gürcölő alkalmazottakat, például a kukásokat. Walter Katalin neve sem cseng jól a fővárosiak körében, hiszen titokban járatritkítást akart végrehajtani. Amikor kiderült, pluszban vágásérett pulykáknak is nevezte a fővárosi utasokat. Csaknem 11 milliót tett zsebre a Városháza eladása kapcsán ismertté vált Barts J. Balázs is, a vagyonkezelőt korábban Karácsony megrovásban részesítette. Bolla Tibor BKV-vezér 11 millió 40 ezer forintot kap, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba pedig több mint 8 milliót. Ez azért figyelemreméltó, mert sajtóhírek szerint, ez az egyik kifizetőhelye a fővárosnak... Tavaly például több, mint 1,2 milliárd forintot fordítottak az adófizetők pénzéből a cég által szervezett közösségi projektekre. A győzteseik között pedig a baloldal holdudvarához köthető cégek és személyek szerepeltek. A többi között Márki-Zay Péter egykori kampánytanácsadója, vagy Karácsony Gergely főpolgármester egykori munkaadója, a Medián. A legnagyobb értékű szerződést egy egyszemélyes kft.-vel kötött médiavásárlásról szól, mintegy 400 millió forintért.

 

Sántít Karácsony magyarázkodása

Karácsony azt is írta "előremenekülő" posztjában, hogy azért is hagyta jóvá a jutalomosztást, mert a szóban forgó cégvezetők munkaszerződése úgy szól, "hogy a teljes éves javadalmazásuk nagyjából 72 százalékát személyi alapbérként, havonta kapják meg, míg a teljes javadalmazásuk 28 százalékához csak akkor juthatnak hozzá, ha a teljesítménykövetelményeknek is megfelelnek" . 

 

Vitézy Dávid lebuktatta a főpolgármestert

Önmagában azzal nincs baj, ha a bérük egy részét csak akkor kapják meg a cégvezetők, ha nem magától értetődően elérhető célt, feladatot teljesítenek, eredménymutatót elérnek. Azonban tudjuk: a BKV vezérigazgatójának célkitűzéseit legutóbb csak akkor fogadták el, amikor már 100% bizonyossággal tudható volt, hogy teljesülni fognak – a prémiumkiírás ugyanis december 19-i keltezésű volt. Ez így viszont már nem teljesítménybér, hanem tuti jutalom

–írta Vitézy közösségi oldalán reagálva. A politikus hozzátette:"Kérem Karácsony Gergelyt, hogy az összes jutalmazott cégvezető feladatkiírását és a teljesítési igazolást az alátámasztó dokumentumokkal együtt, hozza nyilvánosságra. Ha októberig ez nem történik meg, képviselőként fogom ezt kezdeményezni erre az évre nézve, és a jövőre nézve általánosságban is”.

Nézd meg az erről készült videónkat!

 

Botrány a tavalyi jutalmak körül

"Az apa férfi, a benzinár nő, a vonaljegy marad 350 forint" -ezt Karácsony Gergely posztolta korábban, hiszen évekig azzal kampányolt, hogy nem fogja megemelni a vonaljegy-árakat, de ez is másként alakult, hiszen a posztjára néhány hónappal bejelentette, hogy 450 forintra emeli a tömegközlekedéshez használat jegy árát, Budapest drámai pénzügyi helyzete miatt. Akkor azt mondta:"Előbb-utóbb emelnünk kellene és sokkal tisztességesebb ezt a választás előtt őszintén megtenni, mint a választás után sunnyogva" – fogalmazott a főpolgármester. Ezek után pláne furcsa volt, amikor lebukott, hogy suttyomban mesés összegeket hagyott jóvá három BKK-s, és hat BKV-s vezető számára, saját hatáskörben... Az érintettek között akkor összesen 65 millió forintot szórt szét. Karácsony azzal magyarázta a prémiumosztást tavaly, mert szerinte javult a budapesti közlekedés minősége...
 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek