INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.08.
Módosítva: 2024.06.08.

Vitézy Dávid legyőzheti Karácsony Gergelyt

Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi Alexandra visszalépését követően többen vélik úgy, hogy Karácsony vasárnap veszíteni fog (46 százalék), mint akik szerint meg fogja nyerni (42 százalék) a választást.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje péntek reggel bejelentette, hogy csak a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatja a kampányt, s így három szereplőre szűkült a jelöltek köre. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy az átalakult versenyben ki lehet a legnagyobb esélyese a vasárnapi választásnak.

A budapestiek abszolút többsége (52 százalék) Vitézy Dávidra, az LMP-Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért civil szervezet közös jelöltjére szavazna. Karácsony Gergelyre, a Gyurcsány-koalíció jelöltjére a fővárosi szavazók mindössze 45 százaléka adná szavazatát. Ezek alapján úgy tűnik, Vitézy Dávidnak sikerült Karácsony Gergely 2019-es 51 százalékos támogatói köréből is megszólítania szavazókat. Grundtner András, a Mi Hazánk jelöltje esélytelen kihívóként legfeljebb 3 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik.

Karácsony Gergely hivatali ideje végén nemcsak Vitézy Dávid támogatói vannak többségben, de azok is, akik szerint kihívója le is fogja őt győzni. A budapestiek 46 százaléka szerint nem fog tudni újrázni a jelenlegi főpolgármester, és ennél kevesebben, mindössze 42 százalék véli úgy, hogy ismét nyerni tud.

Módszertan

A Nézőpont Intézet budapesti közvélemény-kutatásai 2024. június 7-én 500 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 500 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 4,5 százalék. Bázis = budapesti választók, a választási részvételüket az önkormányzati választáson biztosra ígérő válaszadók.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek