Létrehozva: 2024.05.26.

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

Böjte Csaba testvér kárpát-medencei békezarándoklaton vesz részt, az esemény végén pedig a csíksomlyói Mária szobor mását ajándékozza Magyarországnak.

„Egyesek háborúra készülnek, mi készüljünk tudatosan a békére. Mert amíg a meccset nem fújták le, addig nem szabad eredményt hirdetni. Ezért nekünk most az a dolgunk, hogy küzdjünk, hogy a mostani béke meg is maradjon. Az imádság és a közelgő EP választás is lehetőség erre” – mondta a Ripostnak Böjte Csaba testvér, aki májusban, a Szűzanya hónapjában a békéért imádkozik zarándokútján a Kárpát-medence több mint 30 településén. 

Böjte atya és nevelt gyerekei a zarándoklat egyik állomásán Erdélyben Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány 

A zarándoklaton a ferences testvér és nevelt gyerekei, valamint a településeken élők vesznek részt. Máriát a béke királynőjének is nevezik, az ő nevében indultak útnak a zarándokok, akik a csíksomlyói csodatévő Mária kegyszobor pontos másolatát viszik el a településekre, ahol szentmisét tartanak és sokat imádkoznak, beszélgetnek a béke reményében. 

A csíksomlyói Mária kegyszobor másolatát Csaba testvér a zarándoklat végén Magyarországnak ajándékozza Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány 

De volt buli is

– fogalmazott az atya, hiszen a gyerekek szerepelnek, verset mondanak vagy darabot adnak elő esténként, döntően a béke témájához kapcsolódva. A háborúpárti európai vezetők által keltett hangulatról, a magyar álláspontról, illetve kialakult jelenlegi helyzetről Böjte Csaba testvér így beszélt: 

A Szent Ferenc Alapítványnál 674 gyereket nevelnek jelenleg, Böjte Csaba testvér mindet a sajátjaként szereti. Fotó: Mandiner 

 

Hála Istennek a meccs még nincs lejátszva, rúghatunk még gólokat. Fontos, hogy ne a kispadról kommentáljunk, hanem mi magunk, egyénenként is menjünk ki a pályára. Tehát a magunk környezetében próbáljunk a béke hírnökeivé válni. Szent Ferenc atyának van egy nagyon szép imája, amelyben azt mondja: Uram, tégy engem a békéd eszközévé! Hogy ahol békétlenség van, oda békét tudjak vinni. Ezt kell nekünk is elérni, a béke szószólóivá és hordozóivá kell váljunk 

–nyilatkozta lapunknak Böjte atya a zarándoklat közben. A háborúskodás szándékáról így szólt: "Olyan értékek után kellene kinyújtani a kezünket, amelyekből jut mindenkinek. Jézus azt mondta, ne olyan kincseket gyűjtsünk, amiket a rozsda megesz, amelyeket a moly megrág. Hanem olyan kincseket, amelyek megmaradnak az örök életre, mint a jó cselekedetek kincsei. Amikor a mérleg egyik serpenyőjébe sokan a haragot, a gyűlöletet, a harácsolást és a háborút rakják, akkor még fontosabb, hogy a másik serpenyőbe rakjuk bele mi is a magunk kincseit, jószolgálatát. Hogy a világ valahogy egyensúlyban legyen. Nekünk ez a dolgunk". 

A gyerekek előadásokat tartanak. Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány 

„Mert leülhetünk és elkeseredhetünk, foghatjuk a fejünket ostoba dolgok miatt, de jobban célhoz érünk, ha megőrizzük a szívünkben a jókedvet, a boldogságot, a tenniakarást, a békét és én így veszek részt a világ alakításában, ezt sugárzom a környezetem számára is. A Mária tiszteletére, a békéért megtartott zarándokútnak is ez a lényege, hogy hordozzuk ezt a lángot. Kétezer évvel ezelőtt szerintem sokkal rosszabb világ volt, mint most. Háborúk voltak, adták-vették egymást az emberek a piacon és mégis, Jézus Krisztus mert közénk jönni. Miért? Nem azért, mert álmokat kergetett, mert utópisztikus elképzelései voltak, hanem mert hitt és reális esélyt látott, hogy az embert meg lehet tanítani arra, hogy jó testvér legyen, szeretetben, békében éljen, hogy együtt építsük Isten országát. 

Én nem olyan Istenben hiszek, aki döglött lóra patkót ver. 

Ha kétezer évvel ezelőtt Jézus ebben hitt, akkor miért ne hinnék én is ebben? A szeretet győzelmében vagy abban, hogy Isten országa nem mögöttünk, hanem előttünk van!” –mutatott rá az atya.

A Mária kegyszobor másolatának hátoldalát a zarándoklaton részt vett gyerekek látták el kézjegyükkel. Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány 

Böjte atya a csíkcsomlyói Mária kegyszobor másolatát Magyarországnak ajándékozza. Az eseményre 2024. május 31-én kerül sor, 17.00 órai kezdettel, a a Normafánál található (Szent Anna rét) Fogadalmi Kápolnában, ahol szentmisét is celebrál. Ide érkeznek be azok a lovasok is, akik Medjugorjéba tartanak, szintén békezarándoklaton.

Böjte Csaba áldásával útra keltek a lovasok is

A békéért kelt útra a Szűz Mária Világ Győzelmes Királynője Lovas Zarándokcsapat Böjte Csaba ferences szerzetes áldásával Medjugorjéba, a Béke Királynőjéhez. 
Chemez Farkas biatorbágyi lovas zarándokvezető; Benák Sándor makói gazda és Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író a budapesti Szent Annarétről indult május 1-jén. Tavaly Lengyelországból lovagoltak négy országon át 600 kilométert, hogy útközben Ferenc pápa budapesti miséjére hívják meg a híveket. 
Idén közel 1000 kilométert tesznek meg lovon három országon át Erdő Péter bíboros, Magyarország hercegprímása által aláírt zarándoklevéllel. Május 27-én, hétfőn érkeznek Medjugorjéba, ahol aznap 13 órától Böjte Csaba testvér békéért végzett miséjével zárul zarándoklatuk. 

 

 

origo.hu

Anglia egy borzalmas meccsen győzte le a szerbeket a foci-Eb-n

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

mindmegette.hu

Most szedd a zöld diót, szuperegészséges, likőrnek is tökéletes

mandiner.hu

A svájci sajtóból ömlik a gyűlölet a magyar szurkolók irányába

ripost.hu

"Végre újra itt!" – falatnyi topban jelentette be a hírt Stana Alexandra

mandiner.hu

Óriási leleplezés érkezett Svájcból, ez mindent megváltoztat: Orbán Viktor rájött, hogy a foci jót tesz a közhangulatnak!

ripost.hu

Nem tudták megmenteni: legyőzte a rák, elhunyt a legendás énekes

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

"Csak annyit kértem, tartsák rendben" – Ildikó segíteni akart a tűzeset károsultjainak, de rosszul sült el a jótékonykodás

INSIDER

Ennyit kell fizetni az autópálya használatáért annak, aki külföldre megy nyaralni

INSIDER

Dráma Baranya vármegyében: túszejtőhöz vonult ki a TEK - videó!

INSIDER

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

INSIDER

Hihetetlen! Már a hivatalok telefonszámait is ellopják a csalók