tóth gabi
Lékai Máté meze után most a magyar válogatott labdarúgója és csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik által aláírt mezre lehet licitálni Kneifel Ádin javára. A 3 éves kisfiú egy súlyos, genetikai betegségben, Duchenne-szindrómában szenved. Életét egy 1,3 milliárd forintos génterápia mentené meg.
Április 9-én este 8 óráig lehet licitálni arra a Szoboszlai Dominik által dedikált szurkolói mezre, amit nemrég felajánlottak a debreceni Kneifel család számára. A 3 éves Kneifel Ádin ugyanis egy súlyos genetikai betegségben, Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A kisfiú állapota folyamatosan romlik, izmai sorvadnak, míg meg nem kapja az állapota megtartására a génterápiát. A kezelés ára azonban csillagászati összeg: 1,3 milliárd forint. A család mindent megtesz, hogy időben összegyűjtsék a pénzt, például liciteket is hirdetnek értékes tárgyakra. Most egy dedikált gyermekmez került licitre, melyet Szoboszlai Dominik írt alá. A nem mindennapi mezt majd a legnagyobb ajánlatot adó birtokolhatja.
A szörnyű betegség következménye, hogy Ádin már 6 éves kora körül kerekesszékbe kerülhet és csupán addig élhet, míg az izmai bírják. A génterápia azonban állapotmegtartást ígér, így ha Ádin megkaphatná, az az életét mentené meg. A család versenyt fut az idővel, hogy összegyűljön a hatalmas összeg. Történetükről a Retro Rádióban hallott egy kisfiú, aki úgy döntött, felajánlja Szoboszlai által dedikált szurkolói mezét, hogy segítsen Ádinon.
A Retro Rádiós beszélgetést követően egy kedves anyuka írt nekünk, hogy a kisfiának van egy Szoboszlai Dominik által dedikált szurkolói meze és felajánlanák Ádin támogatása céljából. Hálásan köszönjük és kívánjuk, hogy a kisfiatok mindig maradjon ilyen tiszta lelkű és másokat segítő ember
– írta a licit alá Anikó, Ádin édesanyja, aki kifejtette, hogy ők is próbálnak olyan példát mutatni Ádinnak, hogy mások segítése mennyire fontos.
„Reméljük, hogy ez a mez valakinek kincset jelent és méltó helyre kerül" – hangsúlyozta az édesanya. A relikviára április 9-én 20 óráig lehet licitálni, minimum ötezer forintos licitlépcsővel. Az árverés még csak egy napja indult, de már most több, mint a kezdőlicit duplájánál jár az összeg. Így annak, aki igazán vágyik a Liverpool támadó középpályása által dedikált mezre, érdemes résen lennie.
Licitálni csak az Együtt Ádin Kezét Fogva Alapítvány Facebook-oldalon lehet az eredeti poszt alatt kommentben.
Ádin szülei azóta gyűjtenek a génterápiára, hogy a kezelési eljárás nyáron engedélyt kapott Amerikában. Anikóék nem adják fel a reményt, hogy kisfiukért is megmozdul az ország és ő lehet majd az első magyar Duchenne-szindrómás kisfiú, aki megkapja a kezelést. A gyűjtést már sok híresség és sportoló támogatja, például Csuti, Rácz Jenő, Szabó Zsófi és Vajna Tímea is a kisfiú mellé állt, de Rubint Réka, Rubint Rella, a Frenecvárosi TC és a DVSC is felhívta a figyelmet Ádin történetére.