tóth gabi
Megszavazta az Európai Parlament az új Migrációs és Menekültügyi Paktumot, amiben hazánk számára elfogadhatatlan rendelkezések vannak. A magyar kormány álláspontja világos, mi döntjük el, kit engedünk be az országba.
Nagy volt az izgalom brüsszeli politikai körökben szerda délelőtt, hogy sikerül-e átnyomni a parlamenti szavazáson az új migrációs paktumot. Azt latolgatták, hogy mely pártok képviselői támogatják, melyek vetik el az évek óta készülő tervezet, illetve, hogy mennyire befolyásolja a voksolás eredményét a közelgő EP-választás. Az ugyanis teljesen egyértelmű, hogy az európai polgárok többsége rossznak tartja Brüsszel eddigi migrációs politikáját, és szigorúbb határellenőrzést követelnek – derült ki a Euronews friss felméréséből. Az EU migrációs politikájával kapcsolatos elégedetlenségre utal, hogy a közvélemény-kutatásban résztvevők 71%-a egyetért azzal, hogy a következő években meg kell erősíteni a határellenőrzést.
A felmérés eredményének hátterében ott van, hogy nyugat-európai országok sorában jelennek meg azok a bűnözési statisztikák, amelyek azt mutatják, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetői között jóval magasabb a migrációs hátterű elítéltek száma, mint az a népességen belüli arányukból következne. Feszültségforrás a bevándorlók sikertelen integrációja, hogy a többség adójából kell őket hosszú időn át eltartani. Már azt is látni, hogy indul a 2015-ös migrációs válság másodhulláma, nő a családegyesítési kérelemmel érkező bevándorlók száma. Ráadásul az illegális migráció a terrorfenyegetettséget az európai hétköznapok részévé tette.
Ilyen előzmények ismeretében fogadta el az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa tavaly év végén az uniós migrációs paktum tervezetét, annak ellenére, hogy azt Magyarország és Lengyelország nem szavazta meg, holott korábban a 27 ország képviselői abban állapodtak meg, hogy egyhangú döntést kell hozni.
Ez tehát azt jelenti, hogy minimum kérdéses, mire lesz jó a paktum elfogadása. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a döntő kérdés az, hogy "az országba jönni akaró migráns hol tartózkodik addig, amíg elbírálják a belépési kérelmét. Ha be tud jutni az unión belülre, és itt várakozik, akkor vége, akkor bent marad. Tehát kívül kell őt tartani, márpedig a magyar törvény, ami miatt bennünket most az unió perel, azt mondja, hogy az ország területén kívül kell a migránsnak megvárnia a döntést, és ha az pozitív, beléphet."
Vagyis amit Brüsszel mond, azt Magyarország nem fogja végrehajtani. Ezt az álláspontot erősíti a legutóbbi nemzeti konzultáció eredménye is. A válaszadók 99 százaléka értett egyet azzal, hogy nem szabad engedni migránsgettók létrejöttét hazánkban.
Az új paktum értelmében Magyarországnak táborokat kellene létrehoznia, ahol el kellene helyezni a menekülteket, itt kellene őket ellátni és elbírálni a menedékkérelmüket. Továbbá elutasítás esetén az illegális migránsokat ki is kellene utaztatni oda, ahonnan jöttek. Ha pedig nem akarnánk befogadni az érkezőket, akkor kiváltásként 9 millió forintot kellene fizetni minden egyes be nem fogadott illegális migráns után – ismertette a legfontosabbakat Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó. Magyarország már közölte, hogy nem fizet. A lengyel kormány is elutasítja a reformot, de mivel a tagországok zárószavazásához nincs szükség egyhangúságra, a törvények még életbe léphetnek. A szolidaritási rendelkezéseket aggályosnak tartja Csehország, Bulgária és Szlováki is. Vagyis nem világos, hogy a menekültügyi rendszer ezen részét mennyire lehet ténylegesen végrehajtani 2026-tól.
Bár az Európai Parlament megszavazta a paktumot, a rendelkezések várhatóan akkor sem lépnek hatályba 2026 előtt. Annak kivitelezése ugyanis a mindenkori soros elnökség feladata. A Migrációkutató Intézet elemzésében megállapítja, hogy 2024 júniusától az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország, nem támogatja a paktumot, és a hazánkét követő periódust felügyelő Lengyelország is tiltakozik annak számos eleme ellen.
A jogszabálycsomag tágra nyitná Európa kapuit az illegális migráció előtt
Az új uniós migrációs csomag tovább rontja a már így is súlyos migrációs bevándorlási helyzetet Európában, hozzájárulna a migránsgettók létrehozásához és további növekedéséhez – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben. Hidvéghi Balázs szerint a jogszabálycsomag tágra nyitja Európa kapuit az illegális migráció előtt. Kiemelte: ma Európában Magyarországon van az egyetlen olyan rendszer, amely valóban hatékonyan védekezik az illegális migrációs nyomás ellen. "Ez a magyar rendszer a jogi és fizikai határzárra épül. Magyarország megmutatta, hogy ha van politikai akarat és cselekvés, akkor meg lehet állítani a bevándorlást, és mi ehhez a rendszerhez ragaszkodni is fogunk" - hangoztatta. Véleménye szerint a javaslatcsomag "nyílt támadást jelent Magyarország ellen és a Magyarországon működő bevándorlásellenes szabályok és intézkedések ellen". Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány megkérdezte a polgárokat több alkalommal is arról, hogy mi a véleményük a bevándorlásról: mind népszavazáson, mind országgyűlési választási vitákban hosszas nyílt párbeszédet folytatott erről a kérdésről. "A magyarok világossá tették több alkalommal is, hogy nem kérnek az illegális bevándorlásból, nem fogadják el azt, hogy Magyarországból bevándorlóország váljék, és nem akarják, hogy ebben engedjünk a brüsszeli nyomásnak" - szögezte le. Hozzátette, hogy a Fidesz EP-képviselőcsoportja elutasítja a menekültügyi csomaggal kapcsolatos javaslatot, "és minden körülmények között megvédi Magyarország függetlenségét, szuverenitását és polgárai biztonságát".
Megszavazta az Európai Parlament a migrációs paktumot. Eszerint a tagállamoknak kötelező lesz befogadni illegális bevándorlókat. A magyar kormány a kezdetektől ellenezte a terveket, mert a paktum miatt migránsgettók jönnének létre Magyarországon. Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője francia, spanyol, osztrák és lengyel képviselőtársaival közösen bírálta Brüsszel migrációs terveit. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en arról beszélt: Magyarországnak a paktum szerint több mint 3000 illegális migránst kellene fogadnia, vagy kilencmillió forintot kellene fizetnie minden egyes be nem fogadott migráns után.
A baloldali többségű Európai Parlament elfogadta az Európai Unió új migrációs csomagját. Ebben többek között kötelező szolidaritást írnak elő, és elvárják a menedékkérelmek gyorsabb elbírálását. De azt is kimondják, hogy a tagállamoknak választaniuk kell: vagy befogadnak migránsokat vagy fizetnek, migránsonként 20 ezer eurót. Elemzők szerint a brüsszeli bürokraták mindent megtettek azért, hogy a tervet még az EP-választások előtt áterőszakolják a tagállamokon. Ezzel az lehet a cél, hogy az új összetételű brüsszeli parlament később ne változtathasson a döntésen.
– jelentette ki Hidvéghi Balázs a szavazás előtt tartott sajtótájékoztatóján. A fideszes Európai Parlamenti képviselő kiemelte: a jogszabálycsomag az összes olyan rossz, korábban már elbukott, kudarcot vallott javaslatot megismétli és tovább erőlteti, amelyről kiderült, hogy nem működnek és nem nyújtanak megoldást erre a problémára.
„Megjelenik például az elosztásnak a kérdése, a kvótarendszer, az illegális migránsok szétosztása, sőt a büntetés is azon tagállamok számára, amelyek nem hajlandóak befogadni illegálisan megérkezett bevándorlókat. Nyilvánvaló, hogy ez a rendszer tovább rontaná az így is súlyos migrációs, bevándorlási helyzetet Európában, ez hozzá járulna a migránsgettók létrehozásához és további növekedéséhez” – mutatott rá a Fidesz EP-képviselője.
Ylva Johansson, a bizottság belügyekért felelős tagja (b2), miután az Európai Parlament elfogadta az Európai Unió új migrációs és menekültügyi csomagját az EP brüsszeli üléstermében 2024. április 10-én (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Az EP-képviselő a csomag hibás intézkedései közé sorolta, hogy az Európai Unió területén belül születne döntés arról, hogy ki maradhatna és ki nem. Hidvéghi Balázs egyúttal kiemelte: ma Európában Magyarországon van az egyetlen olyan rendszer, amely hatékonyan védekezik a migrációs nyomás ellen. A politikus szerint éppen ezért
Azt mondta: elutasítják a migrációs csomagot, és minden körülmények között megvédik Magyarország szuverenitását; nem engedik meg azt, hogy bevándorlóországot csináljanak Magyarországból.
A sajtótájékoztatón Hidvéghi mellett bírálta a migrációs paktumot Jean-Paul Garraud francia, Jorge Buxadé Villalba spanyol, Harald Vilimsky osztrák és Patryk Jaki lengyel EP-képviselő. A politikusok kifogásolták, hogy ez a csomag inkább menedzseli az illegális migrációt, és nem megoldást nyújt. Nem látják biztosítva, hogy visszaküldik azokat, akik nem jogosultak az EU-ban maradni.
– hangsúlyozta korábban Orbán Viktor. A miniszerelnök ugyanakkor leszögezte: a kormány harcolni fog ez ellen, és nem áll szándékában végrehajtani a kvótáról szóló döntést.
A kabinet, a januárban lezárult, szuverenitás védelméről szóló nemzeti konzultációban többek között a migrációról is kikérte a magyarok véleményét. A válaszadók közül
„Ez egy olyan eddigi jogelvek teljes áttörését, a jogállamiság teljes kudarcát jelentő jogi szabályozás, amelyik hosszú távon egészen beláthatatlan következményeket okoz” – hangsúlyozta Bakondi György.
Problémásnak látja a migrációs paktum intézkedéseit Bakondi György. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, hogy Magyarország kormánya a magyar emberek akaratával és az Alaptörvény előírásaival összhangban nem tartja kivitelezhetőnek a Brüsszelből meghatározott elgondolást.
„Megerősített bennünket a lakosság nagy aránya abban, hogy őriznünk kell a határt és a belső biztonság alapja a határbiztonság és a határbiztonság valamennyi magyar, de valamennyi európai polgárnak is nagyon fontos érdeke”– mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Az Európai Parlament után a tagállamoknak is szavazniuk kell a migrációs paktumról, azonban annak életbe lépéséhez nem kell egyhangúság.