tóth gabi
Egészségügyi szakemberek megfigyelték, hogy a járvány ideje alatti karanténidőszakban jelentősen megugrott az emberek igénye az alkoholra. Akik akkor poharat ragadtak, azóta sem tették le. De kik is ők?
A statisztikusok szerint a járványkorszak alatti korlátozások és karanténok veszélyes alkoholizálási szokásokat alakítottak ki. A Daily Mail beszámolója szerint felmérések tucatjai mutatták ki az eredményt, miszerint a bezártság miatti unalom és szorongás eredményezte az alkoholfogyasztásban látható, aggasztó tendenciákat.
Ez meglátszik a halálozási mutatókon is, ezért egyes jótékonysági és civilszervezetek már a vészharangot kongatják. Az alkohollal összefüggő halálesetek száma ugyanis évtizedek óta növekszik. A lap cikke idézi Ian Hamiltont, a York-i Egyetem függőséggel foglalkozó docensét, aki azt mondta: „A legújabb adatok rendkívül aggasztóak, mert azok az alkohol miatti halálozások számának meredek és drámai növekedését mutatják.” A szakember ráadásul arra a statisztikai adatokon alapuló tényre is felhívta a figyelmet, miszerint:
Igazán aggasztó mértékben emelkedett a középkorú nők halálozási aránya. Egy ideje tényként kezeljük már, hogy a kockázatos mennyiséget jelentő alkoholfogyasztás terén a nők utolérik a férfiakat. A legfrissebb adatok megerősítik ezt: azt mutatják, hogy alkoholfogyasztásért hányan fizetnek most az életükkel. Egyértelműen kimutatható, hogy a világjárvány alatt egyes társadalmi csoportok – ez esetben a középkorú nők – körében az alkoholfogyasztás növekedése szerepet játszott a halálozások számának növekedésében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismertette az Oxfordi Egyetem Our World in Data platformja által összeállított legfrissebb adatokat, amelyek szerint a britek évente 3,3 liter tiszta alkoholnak megfelelő bort isznak meg fejenként. Ez körülbelül 37 palacknak felel meg. Ez a szám azért megdöbbentő, mert kereken három literrel több alkoholmennyiség, mint a 60 évvel ezelőtti mindössze 0,3 literes érték, ami fejenként 3,3 palack bornak felelt meg évente. De mindeközben a brit szeszesital-fogyasztás is több mint kétszeresére, azaz évi 2,4 liter tiszta alkoholra nőtt az 1960-as években tapasztalt 1 literhez képest. Ha poharakban mérnénk, akkor úgy nézne ki, hogy míg 64 évvel ezelőtt 40 pohár tiszta alkoholt ivott meg egy átlag brit állampolgár, addig napjainkban már 96 pohárral hörpint fel ebből.
A brit nemzeti egészségügyi szolgálat azt javasolja az embereknek, hogy hetente legfeljebb 14 „egységnyi” alkoholt igyanak meg. Ez körülbelül hat pohár bort vagy korsó sört jelent hetente. Eközben az Egyesült Államokban érvényben levő ajánlása a nők esetében hetente legfeljebb hét italról szól, míg a férfiak esetében 14-ről.
A WHO becslése szerint az alkohol évente hárommillió embert öl meg világszerte.