Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.03.29.

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

A megszokottól eltérő lesz többek között a boltok nyitvatartása, a parkolási rend, a vonatok, buszok és a BKK járatai is ünnepi menetrend szerint közlekednek majd, emellett számos program is várja az érdeklődőket. Ilyen lesz a négynapos hosszú hétvége!

Az idei első hosszú hétvége március 29-től április elsejéig, vagyis húsvét hétfőig tart majd. Ez alatt a négy nap alatt számos dolog a megszokottól eltérően működik. Többek között az órákat is át kell majd állítani és vásárolni, fürdőzni sem lehet majd akárhol, akármikor. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a húsvéti hétvégével kapcsolatban!

Ha lemaradtál a jó árról az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz bevásárolni az ünnepi hétvégére Fotó: wavebreakmedia, hétvége, hosszú hétvége
Ilyen lesz az idei húsvéti hosszú hétvége, ami a boltok nyitvatartását illeti. 

Így alakul az üzletek nyitvatartása a hosszú hétvégén

Nagypéntek, azaz március 29-e munkaszüneti nap, húsvét vasárnap 31-én szintén, és húsvét hétfőn sem kell dolgozni menni. Ami pedig a boltok nyitvatartását illeti:

  • március 29.: a boltok többsége zárva lesz, néhány kivétellel;
  • március 30.: azok a boltok, amik szombatonként általában nyitva vannak, most is kinyitnak majd;
  • március 31.: a legtöbb üzlet zárva lesz;
  • április 1.: munkaszüneti nap lévén, csak néhány dolog lesz nyitva.

Ami a kivételeket illeti, a munkaszüneti napokon is nyitva lehetnek a benzinkutak és az ott működő boltok, a vendéglátó egységek, az újságárusok, a virágboltok, a non-stop boltok, az édességboltok, és azok a trafikok, kisboltok, ahol a tulajdonos vagy a családja dolgozik. A patikák közül pénteken, vasárnap és húsvét hétfőn kizárólag a 0-24 órás, ünnepnapokon is nyitva tartó, illetve a kijelölt ügyeletes gyógyszertárak tartanak majd nyitva.

Ne feledd: vasárnap óraátállítás!

Március 31-én van a a nyári időszámítás kezdete, ezért Magyarországon 1980 óta március utolsó vasárnapján hajnali 2-kor 3-ra állítjuk az órákat. Az óraátállítás célja egyébként eredetileg az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek az emberek megszokott ébrenléti idejével, ami átlagosan reggel héttől este tízig tart. Az óraátállítást először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban.

óra
Vasárnap egy órával kevesebbet alhatunk. Fotó: Pexels

Április elseje, bolondok napja

A téltemető, tavaszköszöntő hagyományokon alapuló ünnepet már az ókori görögök is egymás megtréfálásával köszöntötték. Április bolondja a népszokás szerint az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele. Több országban elterjedt szokás, eredete nem tisztázott. Egyik magyarázat szerint kelta népszokás volt, április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepeket ültek. Más magyarázat szerint IX. Károly francia király egyik rendeletéből ered, 1564-ben az új esztendőt április 1-jéről január 1-jére tétette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek.

Ilyen lesz a húsvéti hosszú hétvége időjárása

Nagypéntekre visszatér a jó idő és gomolyfelhőkkel tarkított, több órás napsütés miatt kellemes szabadtéri programokat is szervezhetünk. A Köpönyeg.hu szerint a délnyugati szél többfelé megerősödik, viszont 20-21 fok köré melegszik majd a levegő, a maximum-hőmérséklet pedig 18 és 24 fok között alakul majd. Ahogy közeledünk húsvét vasárnaphoz, fokozatosan nyárias hőség ér majd el minket, ezért érdemes könnyen öltözni. Szombaton alig kell számítani fátyol- vagy gomolyfelhőre, és csapadék sem fogja zavarni a napsütést. Napközben akár 26 Celsius fok is lehet Húsvét vasárnap a met.hu szerint sok napsütés várható fátyolfelhőkkel, eső nélkül. Nyárias meleg valószínű 25 fok körüli maximumokkal, de lesz, ahol a csúcsérték 21 és 27 fok között alakulhat. Húsvét hétfőn is marad a kellemes időjárás, de sajnos már egy kis csapadékkal is számolni kell majd.

Mutatjuk, hogy alakul a hőmérséklet húsvét ideje alatt /
Ilyen lesz az időjárás a hosszú hétvégén. Fotó: koponyeg.hu

Így lesznek nyitva a termálfürdők 

Egyes termálfürdők végig zárva tartanak majd, némelyik pedig a hétvége egyik napján lesz csak zárva. Például Budapesten az Irgalmasok Veli Bej fürdője és a Paskál végig zárva lesz, a Csurgó Városi Uszoda, a Gödi Termálfürdő és a debreceni Kerekestelepi Termálfürdő pedig csak húsvét hétfőn nem nyit ki. Március 31-én, vasárnap lesz szünnap a kaposvári Virágfürdőben, a Mohácsi Uszoda és Termálfürdőben pedig egészen április 7-ig zárva tart. A Kabai Városi Gyógyfürdő húsvéthétfőn már nem, és egy hónapig utána sem nyit ki, a Nádudvari Gyógyfürdő március 29-én és 30-án (péntek és szombat) még nyitva lesz, viszont húsvét vasárnaptól kezdődően már nem - írja a termalonline.hu. A többi fürdő várhatóan végig nyitva lesz a négynapos hosszú hétvégén.

A budapesti Gyermekvasút várja a kirándulókat

A MÁV-Start információi szerint a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról. A tavaszi szünetben pedig nosztalgiavonatok is közlekednek majd: a gőzösön kívül forgalomba áll a lillafüredi motorkocsi és a C50-es kismozdony is. Azokon a napokon, amikor már tavaszias kirándulóidő van, megjelennek a szerelvényekben a kedvelt kilátókocsik is. A húsvéti hétvége mind a négy napján és utána áprilisban is minden hétvégén közlekedik majd a gőzös is. A lillafüredi motorkocsi nagypénteken, húsvét vasárnap és húsvét hétfőn délutánonként kétszer indul a végállomásokról. Április 4-én csütörtökön és 5-én pénteken a tavaly felújított zöld C50-es kismozdony kel útra nosztalgiavonatával. A Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma csütörtöktől április 7-ig mindennap nyitva tart.

Íme még néhány programajánlat a hosszú hétvégére

  • Húsvét a Bartók-negyedben: az Újbudai Húsvéton, a nagyhét minden napján családi és gyermekprogramokkal, előadásokkal, ünnepváró játékokkal várják a kicsiket és nagyokat.
  • Húsvét az állatkertben: állatos élményprogramokkal, tojásvadászattal, kézműveskedéssel és számtalan látnivalóval várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben nagypéntektől húsvét hétfőig.
  • Húsvéti Fesztivál a Skanzenben: a színpadi programok mellett játékos ismeretátadási helyszínekkel, kézműves foglalkozásokkal és meghívott közösségek bemutatkozásával várják a látogatókat.
  • Húsvéti programok a gödöllői kastélyban: az idei Ibolyanap és húsvét a kastélyban elnevezésű családi nap minden korosztályt különleges élményekkel várja március utolsó hétvégéjén.
  • Húsvét a Figaróban: a Figaró Kertben húsvétvasárnap és húsvéthétfőn 13-tól 17 óráig több gyerekprogrammal is várják az érdeklődőket többek között tojás- és arcfestéssel.
  • Még tart a barlangok hónapja: a Pál-völgyi-barlang például extra szakvezetéses túra lesz március 30-án.
  • Táncpiknik a Gellérthegyen: várnak mindenkit a szervezők március 31-én, vasárnap 14-17 óra között a Víztározó feletti teraszra vegyes társastáncos zenékkel.
  • Húsvét a Veresegyházi Medveotthonban: lesz a helyszínen kézműveskedés, répatorta és kalács evő-, tojáspucoló verseny, kisvasút, arcfestés, zsákbanyuszi és kirakodó vásár is. Ráadásul húsvét hétfőn lesz az év első ragadozó madár bemutatója is.
  • Húsvét Budaörsön: szabadtéri bábelőadás, ingyenese állatsimogató és pónilovalás várja a látogatókat hétfő délután a Hosszúréti Patakmenti Sétánynál.
  • Húsvétkor is szabad lesz a rakpart: nagypéntek reggeltől április 1.estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt.

Így közlekednek a fővárosi járatok

Március 28-án, csütörtökön és jövő keddtől péntekig (április 2-5.) iskolaszüneti menetrend, március 29-én, nagypénteken, illetve március 31-én és április 1-én, húsvét vasárnap és húsvét hétfőn ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben a közösségi közlekedésben. A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte, hogy március 30-án és április 6-án szombaton szombati, április 7-én vasárnap pedig vasárnapi menetrend lesz érvényben. A tájékoztatás szerint az óraátállítás miatt március 31-én, vasárnap hajnalban a legtöbb járat közlekedése nem változik, a 2 óra előtti és a 3 óra után indulásokat kell figyelni a menetrendben. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek majd.

Így közlekednek a vonatok 

A MÁV Zrt. közlése szerint március 28-án a pénteki napra, 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok. Az iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a személyszállító vonatok közlekedését - tették hozzá. Közölték azt is, hogy a reggeli és a délutáni InterCity-vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek.

Így közlekednek a Volánbusz járatai húsvétkor

Nagypénteken munkaszüneti, szombaton szabadnapi, húsvét vasárnap munkaszüneti, húsvét hétfőn a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint indulnak. Április 2-án, kedden a hét első tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó közlekedési rend lesz érvényben. Nagypénteken és húsvét hétfőn változik a  HÉV közlekedése, valamennyi vonalon a munkaszüneti napokon érvényes menetrend lesz érvényben – írta szintén a MÁV.

Vasárnapig kell érvényesíteni a diákigazolványt

A felsőoktatásban tanulók esetében a diákigazolványt félévente matricával kell érvényesíteni, mert a tanulóbérlet csak érvényes diákigazolvánnyal használható. Akinek a 2023/2024-es tanév I. félévére érvényesítették a diákigazolványát, legkésőbb 2024. március 31-i érvényességi kezdetű tanuló bérletet használhat a havi bérlet lejáratáig. Ha valaki hosszabb érvényességi idejű (például negyedéves) bérlettel rendelkezik, 2024. május 1-én 02:00 órán (a március 31-ei érvényesség kezdetű havi bérlet lejáratán) túl azt sem használhatja a diákigazolvány érvényesítése nélkül  - olvasható a bkk.hu-n.

Itt kell fizetni a parkolásért húsvétkor

A IX. kerületben a közterületi parkolás március 29.től április elsejéig díjmentes lesz, ahogy az I. kerületben is, kivéve a Budai Várat. Ugyancsak nem kell fizetni a négynapos hosszú hétvégén a parkolásért a XIII. kerületben, ahogy Zuglóban sem (XIV. kerület). A többi budapesti parkolási cég még nem adott hírt a díjmentességről, de mivel tavaly is ingyenes volt a húsvéti hétvége, feltehetőleg most is az lesz. Tájékozódni azért nem árt, mert lehetnek kivételek! Ami pedig a vidéki nagyvárosokat illeti: biztosan ingyenes lesz a parkolás Székesfehérváron az I.,II. és III. övezetben, Szegeden, Miskolcon és Hódmezővásárhelyen is.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek