RETRO RÁDIÓ

Lázár János: itt a közlekedési rezsicsökkentés! Mutatjuk a részleteket

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 02. 29. 05:30

4 millió ember jár jobban és havonta több tízezer forintot takaríthatnak meg a családok.

"Ennél nagyobb rezsicsökkentést az elmúlt években nem hajtottunk végre!" - jelentette ki Lázár János a márciustól induló új, a közlekedési közlekedésben hatályba lépő tarifareformról. A közlekedési miniszter megjegyezte, hogy óriási kereslet van a tavaly bevezetett ország- és vármegyebérletekre is, amit jól mutat, hogy 2023-ban 6,8 millió darabot adtak el belőlük.

20240129 Volán sztrájk9
Több tízezer forintot spórolhatnak a tarifareformmal a családok.

A tárcavezető korábban arról beszélt: Magyarországon alkotmányba foglalt jog, hogy minden magyar állampolgárnak biztosítani kell, hogy tömegközlekedéssel eljusson A pontból B pontba, ezért is folytatják idén márciustól a tavaly elkezdett folyamatokat. Lázár János a héten az Országgyűlés előtt ismertette az eddig elért legfontosabb eredményeket: 2022-ben a MÁV-Startnál, vagyis csak a vasúton 134 millió utazás volt,

 tavaly ez a szám 180 millióra emelkedett, ami az elmúlt 35 év legtöbb utasát jelenti a Magyar Államvasutaknál.

Tehát, ha a magyar állam megrendeli a szolgáltatást és azt olcsón biztosítja, akkor ezzel segít 4,5 millió embert Magyarországon, napi rendszerességgel

- jelentette ki a miniszter, aki azt is felsorolta, hogy március elsejétől kik és miként járnak jobban az új tarifarendszerrel:

  • 700 ezer 6 és 14 év közötti gyermek van Magyarországon, ők díjmentesen utazhatnak márciustól a helyközi közlekedésben;
  • egymillió olyan fiatal van - diák és nem diák -, aki 14 és 25 év közötti. ők márciustól féláron vehetik igénybe a közösségi közlekedést;
  • 300 ezer 65 év alatti nyugdíjas van, akik szintén ingyen utazhatnak majd a következő hónaptól; 
  • van egymillió közalkalmazott, akik eddig mindössze 12 alkalommal kaptak 50 százalék kedvezményt az utazás során. Márciustól egy regisztrációt követően a kedvezmény korlátlanul igénybe vehető;
  • 200 ezer nagycsaládos számára díjtalanná válik a közlekedés, ha együtt utaznak;
  • 900 ezer magyar igazolvánnyal rendelkező, nem Magyarországon élő magyar állampolgár van, akik 12 alkalmas ingyenes utazásra kapnak lehetőséget;
  • 280 ezer fogyatékos honfitársunk márciustól szintén ingyenesen használhatja a közösségi közlekedést;
  • a fővárossal való megállapodásnak köszönhetően pedig 200 ezer budapesti diák fog jóval kevesebbet fizetni a közlekedésért. Eddig havonta 3450 forintba került a bérletük, ez márciustól 945 forintra csökken. 
Forrás: ujtarifa.hu

A Ripost korábban összeszedte mindazokat a változásokat, amelyeket érdemes tudni:

  • Az országos- és a vármegyebérletek kivételével az összes többi jelenlegi bérletfajtát megszüntetik a közösségi közlekedésben;
  • Új napijegy típusok jelennek meg. Ilyen lesz a vármegye 24, amely 999 forintba kerül majd és a Magyarország 24, amiért 4999 forintot kell fizetni. A Vármegye24 a vármegyére szóló vármegyebérlet feltételei, a Magyarország24 az országbérlettel megegyező feltételek szerint használható fel 24 órán belül.
  • 14 év alatt és 65 év felett mindenki számára díjmentessé válik a közösségi közlekedés, illetve a 90 százalékos kedvezmény kategóriában utazóknak is ingyenessé teszik a tömegközlekedést Magyarországon. Közéjük tartoznak azok a nagycsaládosok is, akik eddig igénybe vették a nagycsaládosok utazási kedvezményét. Ez a szülő és a vele együtt utazó legalább 3 gyermek együttes utazására vonatkozik, a személyazonosság és a feltételek igazolására alkalmas okmányok felmutatásával. Az oktatásban és egészségügyben dolgozóknak, valamint a 14 és 25 év közöttieknek korlátlan utazást biztosítanak 50 százalékos kedvezménnyel;
  • A közalkalmazottak számára megszűnik a pecsételős rendszer, egy regisztrációt követően korlátlanul igénybe vehetik a kedvezményes utazás lehetőségét;
  • Szeptembertől már bankkártyával is lehet fizetni az összes sárga Volánbuszon;
  • Ezzel párhuzamosan 2024 nyarától a pénztári és fedélzeti készpénzes fizetés 200 forint adminisztrációs díjjal egészül ki, amennyiben bankkártyás fizetésre is lehetőség van, amely díjmentes lesz;
  • A kutya és kerékpár szállítása bármilyen viszonylatban egységesen 500 forint lesz, a kísérő- és segítőkutyák szállítása továbbra is díjmentes.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.