tóth gabi
A döntő beavatkozás előtt újabb, elkerülhetetlen műtét vár a 11 éves Leventére, akinek születéskor agyvérzése volt.
Móricz Levente kálváriája a születésekor kezdődött, hiszen agyvérzéssel látta meg a világot csöppség, aki azóta is a hadak útját járja. A 11 éves fiúnak 24 órás felügyeletre van szüksége, amit édesanyja biztosít számára. Anyukája mindent és még annál többet is megtesz a gyermekéért. Levente legújabb harca szó szerint az életéért megy, mert egy fogászati műtét vár február 20-án, mivel olyan súlyosan roncsolódtak a fogai és az ínye, hogy nem tud enni, sőt olyan fájdalmai vannak, hogy aludni sem képes.
Móricz Levente születésekor agyvérzést kapott. Édesanyja, Hegedűs Tímea azóta is igyekszik mindent megtenni gyermekéért, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, például a célirányos médiaháttérrel sikerült egy ültetőszéket szereznie, ami óriási mértékben javította Levi állapotát a mindennapokban.
Azonban a kisfiú az utóbbi hetekben nagyon nehezen tud enni, inni és folyamatosan fájdalmai vannak, ami miatt szinte alig alszik, mindez pedig azért alakult így, hogy a fogai nem megfelelően fejlődtek és rendkívüli módon deformálódtak. Ahhoz, hogy rendesen tudjon táplálkozni és ezáltal a szervezete meg tudjon erősödni, szükségessé vált a fiúnál egy a fogait és az ínyét érintő operáció, ami az altatás miatt ugyanakkor veszélyeket rejt számára.
Az altatóorvosa végre talált egy csapatot és egy klinikát, ahol el lehet végezni rajta a műtétet és helyre tudják tenni a fogait.
– árulta el a Ripostnak Tímea, Levi édesanyja, aki végre bizakodhat.
„A fogászat miatt nagyon örülök, ez a legjobb hír, amit csak kaphattunk. Csak azon múlik a műtét, hogy hol találnak fekvőágyas helyet.” – tudtuk meg az édesanyától, aki reméli, hogy Levi a műtét után remélhetőleg annyira meg tud majd erősödni, hogy szeptemberben újabb megmérettetést teljesítsen.
Levi egyik veséje most nem működik jól, pang, mivel nyomja a gerince. Hosszas elmélkedés után arra jutottam, hogy amint tudjuk, sort kerítünk az operációra.
– mondta Tímea, aki szerint a gerincet és ezáltal a vesét érintő beavatkozás előtt most még arra van szükség, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen a február 20-i fogászati műtéten. Levi csak azután, hónapok alatt tud majd annyira megerősödni, hogy jöhessen a következő megmérettetés számára.
Szeptember közepére szeretnénk annyira felerősíteni, hogy műthető legyen.
– tette hozzá az édesanya, Levi gerincét és veséjét illetően.
Arról nem is beszélve, hogy Tímea az év elején beadta a kérvényt arra az állítógépre, mely Levi számára a jövőt jelentheti, hiszen úgy már nemcsak feküdni vagy ülni tudna.