„Úgy éreztem, nincs más kiút, csak, ha eldobom magamtól az életemet” – Könnyek között mesélt szívszorító gyerekkoráról Reni

Az élet nem kímélte a fiatal hölgyet, ő mégis úgy érzi, a rengeteg nehézség csak hozzásegítette ahhoz, hogy másoknak erőt adhasson.

boldogság

depresszió

verekedés

A harmincöt éves, debreceni születésű Renátának nem indult egyszerűen az élete, a nehézségek pedig évről-évre csak tovább gyűrűztek. Házasságon kívüli, szeretői kapcsolat gyümölcseként jött világra a lány, édesanyja pedig nem tehetett mást: a kórházban hagyta az újszülöttet.

Reni élete lassan, de biztosan révbe ér Fotó: Olvasói

Renáta még egy éves sem volt, amikor egy gyermektelen pár örökbe fogadta. A fiatal hölgy korai gyermekkorára szívesen emlékszik vissza: rendkívül jó volt a kapcsolata nevelőszüleivel, anyukájával rendszeresen megbeszélték, mi történt aznap az iskolában. Egy ilyen alkalommal tudta meg Reni, hogy a család örökbe fogadta.

Anyu szokás szerint megkérdezte, mit játszottunk aznap, én pedig elmeséltem neki, hogy alsósként tanítás után babáztunk: az én babám nem a sajátom volt, mégis úgy csináltam, mintha az édesanyja lennék. Anyukám ekkor kapott az alkalmon és elmagyarázta, az én esetemben is ez történt, majd hozzátette, ettől függetlenül éppen úgy szeret, mintha ő szült volna

- emlékszik vissza a hölgy, majd hozzáteszi: legbelül mindig is érezte, nem vér szerinti gyermeke örökbefogadóinak. A kezdeti boldogságot hamar beárnyékolta egy szörnyűség: a lány nevelőapja tragikus hirtelenséggel elhunyt. Özvegyen maradt anyukája ezután új párra talált, életük pedig ekkor indult el a lejtőn.

Anyu párja egy agresszív vadállat volt. Rendszeressé váltak a bántalmazások, testi és lelki formában egyaránt. Anyukám tanárnőként dolgozott, de előfordult, hogy hetekig nem volt képes munkába menni, olyan sérülései lettek a verekedés következtében.

Reni innentől fogva teljesen bezárkózott és felépített magának egy saját világot, ahová bármikor elmenekülhetett a bántalmazó férfi elől. Különböző történeteket talált ki, hogy csökkentse félelmét és fájdalmát. Ezekből a történetekből később olyan hazugságspirál kerekedett, amiből a lány képtelen volt kikecmeregni.

Többször előfordult, hogy azt hazudtam otthon, különórára, korrepetálásra járok, közben pedig az iskola folyosóján ültem és reszkettem és azt kívántam, bár ne kellene soha többé hazamennem.

Brutális nevelőapja halála után sem szabadult meg a kínoktól a lány: súlyos szorongás, depresszió és egyre sötétebb kényszergondolatok kínozták, néhány évvel ezelőtt pedig úgy döntött: beveszi az otthon fellelhető összes szorongásoldót, hogy véget vessen szenvedésének.

Lepergett előttem az elmúlt harminc év filmje, de csak sötétséget láttam mindenhol. Úgy éreztem, nincs más kiút, csak, ha eldobom magamtól az életemet

- meséli elcsukló hangon Renáta. Hosszú és nehéz hónapok vártak a lányra, de úgy döntött, kezébe veszi az életét és megengedi magának azt, hogy boldog legyen.

Ma már azt gondolom, minden az akaraton múlik. Hogy szeretnénk a változást és teszünk is érte. Hogy kihozzuk az életünkből a legtöbbet, amit tudunk. Az út hosszú és rögös volt idáig, de innen már csak felfelé megyek: kisgyermek- és csecsemőgondozó lettem, és ha a sors is úgy akarja, hamarosan egy nevelőotthonban fogok dolgozni, ahol mindent megteszek majd azért, hogy boldog gyerekek kerülhessenek ki a kezeim közül.